Érdekes

20 szokatlan dolog a múltból, ami felülmúl minden modern tervezési megoldást

Milyen gyakran találkozol olyan innovatív és hasznos holmikkal, amiket azonnal meg akarsz vásárolni? Valószínűleg ritkán, pedig már a 21. századot írjuk, és ha valamikor, akkor most aztán tényleg elvárná az ember, hogy folyamatosan kerüljenek piacra a különféle életünket megkönnyítő szerkezetek. Annál is inkább, hiszen még a több száz vagy akár ezer évvel ezelőtt élt emberek is tudták, hogyan tegyék könnyebbé az életüket.

 

 

 

1 Teafű mártogató kanál, 1881-ből.

2 Hiszed vagy sem, ez a furcsa eszköz egy antik fánkkészítő.

3 Sok régi házban vannak ilyen orsóval ellátott fém dobozok, melyekkel a bennük lévő kötelet lehet feltekerni, és sokszor maguk a tulajdonosok sem tudják, hogy mire való. Régen ilyeneken szárították a ruhákat.


4 Ez az 1890 és 1900 között gyártott kínai ékszerdoboz jó okkal fánk formájú: nyakláncok tárolására készítették, és így a legkisebb az esély arra, hogy összegabalyodnak.

5 Ez a fém figura egy lámpakapcsoló volt, amihez csak hozzá kellett érni, hogy le, illetve fel kapcsoljuk a lámpát.

6 A Yatate egy kis személyes pipa volt, kifejezetten íróknak: van rajta tintatartó és levélnyitó.

7 Ez a hamutartónak látszó valami igazából egy morzsaszedő, amit az étkezőasztaloknál használtak.



8 Ezt a római cipő alakú edényt az első vagy második században gyártották és parfümös palackként használták. Valószínűleg jó eséllyel indulna a legkreatívabb parfümös palack versenyén.

9 Ezt a gyűrűt 1570-ben készítették és egy napóra van a belsejében.

10 Ezt a kanalat az 1870-es években tervezték, mégpedig azért, hogy a bajuszos férfiak úgy ehessenek levest, hogy közben nem lesz nedves a bajszuk.

11 Ennek a hamutartónak azért van két nyele, hogy a dohányosok könnyen átadhassák egymásnak.

12 Ezt az eszközt a fiatal hölgyek használták, hogy a tánc közben kapott virágokat a ruhájukhoz rögzíthessék, majd folytathassák a táncot.

13 Francia parfümtartó, melyet 1880-ban készítettek.

14 Ezt a pár zoknit a 4. és 5. században élő rómaiak hordták. A szandáljuk miatt volt szükség a zokni közepén látható vágásra.

15 Multitasking felsőfokon: ez a mechanizmus lehetővé tette, hogy az emberek több könyvet olvassanak egyszerre.

16 Ez a 4. századi kupa megváltoztatja a színét annak függvényében, hogy milyen szögből nézzük.

17 Ez a 16. századi gyűrűt armilláris gömbbé alakítva egy körgyűrűkből álló csillagászati eszközt kapunk.

 

 

 

 

 

 

18 Pompeiben így néztek ki a gyalogátkelőhelyek. Úgy tervezték őket, hogy a lovaskocsik kerekei éppen átférjenek közöttük.

19 Ezeken a 16. századi késeken kották találhatók. Mindegyik ilyen kotta egy ima, melyet evés előtt énekeltek el.

20 Egy egy antik éjjeli fény, melyben mécsest kellett gyújtani. Ha ez megtörtént, akkor a macska szemén keresztül kiáramló fény halványan bevilágította a szobát.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?