Belföld, Hírek

Vastapssal búcsúztatták a kirúgott főigazgatót a székesfehérvári kórház dolgozói

A kórház új megbízott főigazgatója bejelentette, hogy belső vizsgálatot rendel el az ügy miatt.

 

 

 

 

 




Szerda délután köszöntek el a székesfehérvári kórház dolgozói a volt igazgatótól, akit múlt héten menesztett Kásler Miklós miniszter.

Dr. Csernavölgyi István egy közleményben tudatta a leváltását, és hogy azért szüntették meg a munkaviszonyát, mert az adatszolgáltatás egy esetben csúszott.

„Nem volt más, számomra ismert előzménye az elbocsátásnak. Tíz évig vezettem a megyei kórházat, tudtommal munkatársaim, a betegek és a felügyelő szervek megelégedésére” – mondta korábban.

Szerdán a búcsúztatóján arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy felkészítse a kórházat, beszerezzék a szükséges védőfelszereléseket, és meg tudják védeni a dolgozókat. A menesztésének indokát nem akarta boncolgatni.

Felszólalt az eseményen a kórház új megbízott főigazgatója, Bucsi László is, aki szerint „a történet nem kerek”, ezért belső vizsgálatot rendel el.

A kórház dolgozói egész és meghasadt szívet ábrázoló lapokkal a kezükben köszöntek el Csernavölgyi Istvántól, akinek a tiszteletére a Nélküled című dalt is lejátszották.

 

 




 

Az RTL Híradó riportja:

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?