Belföld, Hírek

Koronavírus: elkezdték utalni a gyorssegélyt a magyar előadóművészeknek

Körülbelül ezren kapnak majd támogatást. Az összeg a rászorultság mértékétől függően havi 32 ezer forinttól 128 ezer forintig terjedhet.

 

 

 

 

 




Elindult mintegy ezer előadóművész gyorssegélyének átutalása. A koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) hozott létre rendkívüli szociális támogatási keretet.

A rászoruló előadóművészek első négyszáz fős csoportjának tagjai számára már átutalták a megítélt összegeket.

A gyorssegély a rászorultság mértékétől függően havi 32 ezer forinttól 128 ezer forintig terjedhet.

Az EJI azt írta, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradó élő előadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot.Szándékaik ellenére nincs semmilyen reális esélyük munkajövedelemre.

Az EJI elsősorban azoknak nyújt gyors segítséget, akiknek semmilyen egyéb jövedelmük nincs és a járvány miatt legalább négy olyan előadásuk marad el, amit közönség előtt adtak volna elő. Összesen mintegy ezer művész számíthat a segélyre.

 




 

A közlemény kiemelte, hogy a támogatások megítélésénél kizárólag objektív szempontokat vettek figyelembe, például az eltartottak számát. A segélyek átlagösszege több mint havi 70 ezer forint. A támogatásokat, amelyek egy vagy két hónapra kérhetnek, az EJI gyorsított eljárásban ítéli oda, és május közepéig összesen 90 millió forintot fizet ki ezen a címen.

Akik kérelmüket március 31. után nyújtották be, egy hónapra vonatkozó támogatásban részesülhetnek, az ő kérelmeik feldolgozása folyamatban van, április 30-ig fogadják ezeket. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az előadóművész társadalom termel meg.

Az EJI olyan rászoruló előadók igényét is befogadta, akik más okok miatt feleltek meg a segélyezés feltételeinek. Például rögzített szinkronelőadásuk maradt el, vagy a fellépésük helyszíne a vendéglátásban, turizmusban bezárt, illetve külföldi turnéjukat mondták le.

Itt a szakmai szervezetek és az előadóművész szakszervezetek segítettek az igényeket közvetíteni. Az így támogatott előadóművészek száma megközelíti a 450 főt, részükre az EJI egyszeri segítséget tudott biztosítani, amelynek összesített értéke mintegy 20 millió forint.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?