Hírek

Nobel-díjas közgazdász: a 2008-as válságnál is súlyosabb krízissel állunk szemben

Jean Tirole Nobel-díjas közgazdász szerint a 2008-asnál sokkal súlyosabb válsággal kell majd szembenéznie az emberiségnek. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy nőhet a társadalmi empátiára való fogékonyság.

 

 

 

 




 

„A koronavírus hatására megmutatkozott az állami intézményekbe vetett bizalom nagyon alacsony szintje, sőt, maguknak az intézményeknek a rossz hatékonysága” – írja a Novekedes.hu a Royal Economic Society alapján.

Jean Tirole úgy gondolja, hogy a jelentősen megnövekedett állami szerepvállalás az adósság mértékét fogja növelni, amit jó esetben az országok a pozitív fizetési mérlegből és a tartalékokból ki tudnak fizetni, de sok esetben, például Dél-Európában, elképzelhető, hogy nem tud majd helytállni az állam a megnövekedett kiadásokért.

Megoldásként a monetizáció (jegybanki pénzteremtés) ötletét emelte ki a szakember, azonban ez az infláció emelkedésének a lehetőségét vonzza magával, de olyan más ötleteket is felhozott Jean Tirole, melyek szerint az országok szolidaritási adókat vezethetnének be a tehetősebb emberek számára, vagy az euróövezetben bocsáthatnának ki közös eurókötvényt.

A közgazdász hangsúlyozta azt is, hogy a járvány miatt nőhet a társadalmi empátia, avagy a szolidaritás, mindazonáltal ezt egy a koronavírusnál is veszedelmesebb gazdasági válság könnyen megváltoztathatja. Tirole továbbá kiemelte azt is, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet bebizonyította, milyen alacsony hatékonysággal bírnak az állami intézmények, szerinte „nem a nemzetközi együttműködés bukott meg, hanem a nemzeti intézményekbe vetett bizalom csorbult”.

 




 

Jean Tirole azt is nyomatékosította, hogy ez a válság a 2008-aséhoz képest sokkal súlyosabb lesz, mivel akkor leginkább a pénzügyi intézmények kerültek bajba, de most a fogyasztási szokások változása miatt kell jóval több állami beruházásra szánnia magát az egyes országoknak.

Egy másik neves szakember, Daren Acemoglu török származású amerikai közgazdászprofesszor (MIT) szerint az elmúlt 90 év legkeményebb válsága előtt állunk, ami szükségszerűen fogja átalakítani a politikai színteret is.

Az előadásában Acemoglu szintén az állami intézmények alacsony hatékonyságára és a beléjük fektetett alacsony bizalomról beszélt. Szerinte a jövőben nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az egészségügyi intézményekbe, a szociális hálóba és az állami fejlesztésekbe.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?