Belföld, Hírek

Virológus: a koronavírus valószínűleg már Magyarországon van

Rusvai Miklós szerint továbbra is indokolt az óvatosság, de a pánikot el kell kerülni.

 

 

 

 




„A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot” – mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakember kifejtette,  hogy bár Kínában már csökkenőben van a fertőzöttek száma, a „másodlagos gócokban”, mint több európai országban vagy Iránban még csak most kezdődött a járvány felfutása.

Az óvatosságot érintően azt mondta, ha valamelyik észak-olasz városba lenne lefoglalt útja, valószínűleg lemondaná, de nem azért, mert tart a betegségtől, hanem mert nem akar karanténba kerülni.

Közölte: világjárványról akkor beszélünk, ha bizonyos számú ország érintett egy adott betegségben. Ugyanakkor ez csak játék a szavakkal, hiszen a vírus sem veszélyesebb, sem veszélytelenebb nem lesz, ha a világjárvány kritériumai teljesülnek – mutatott rá.

 

 

 

 

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy egyelőre a mortalitási adat a koronavírus esetében magasabb, mint az influenzánál. Előbbinél 2 százalék feletti, de pontos adat még nincs, utóbbinál 1 százalék alatti. Hozzátette, a magas mortalitási adat jellemző azokra a kórokozókra, amelyek frissen kerültek át állatról emberre.

„A koronavírus – a fizikai ellenálló képességét tekintve – nagyjából az influenzához hasonlít. Egy úgynevezett burkos vírusról van szó, ami a nyirkos, hűvös időt szereti, érzékeny a „beszáradásra” és az UV-re. Ezért a szakemberek abban reménykednek, hogy az egyre melegedő időjárás miatt alábbhagy majd a vírus terjedése” – mondta el Rusvai Miklós.

Magyarországon egyelőre még nincs koronavírussal fertőzött beteg, ugyanakkor a vírusnak már van magyar érintettje. A Diamond Princess magyar dolgozói közül egynek ugyanis pozitív lett a tesztje.

Ausztriában pedig egy magyar nőt kezelnek koronavírus-gyanúval. Bea jelenleg egy bécsi kórházban elzárva várja a vizsgálati eredményét. Sikerült megszólaltatnunk.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?