Érdekes

21 izgalmas tény, amit reggel még nem tudtunk, és a világ azóta teljesen megváltozott

Bár a minket körülvevő világ legtöbbször egészen kézenfekvőnek tűnik, a valóságban azonban olykor még a leghétköznapibb dolgok is nagy meglepetést képesek okozni. Gondoltad volna például, hogy egy banán elfogyasztása közben mérhető radioaktív sugárzásnak tesszük ki magunkat? Azt, hogy az Eiffel-torony magassága folyamatosan változik? Nem?! Akkor semmiképpen se hagyd ki az alábbi listát, melyen ilyen és ehhez hasonló izgalmas érdekességeket gyűjtöttünk nektek össze…🤓

 

 

 

1 Marie Curie, a radioaktivitás úttörő kutatójának jegyzetei mind a mai napig mérhető sugárzást mutatnak.

2 A raflézia a legnagyobb ismert virág a világon. Nincs szára, sem levele, sem gyökere és más növényeken, jellemzően fákon élősködik. Átmérője körülbelül egy méter, tömege a 15 kg-ot is elérheti.

3 A perui Shanay-Timpishka folyó vize olyan forró, hogy az állatok azonnal megfőnek benne. Hőmérséklete a legtöbb pontján 50 és 90°C között változik, de van, ahol már majdnem eléri a forráspontot.


4 A tigriscápa utódai képesek felfalni egymást az anyacápa méhében.

5 Oroszországban 2011-ig a sör nem minősült alkoholos italnak.

6 A mélytengeri Chauliodus sloani névre hallgató hal fogai olyan hatalmasok, hogy nem tudja becsukni miattuk a száját.

7 Az 58-60 millió éével ezelőtt élt titanboa volt a valaha felfedezett legnagyobb kígyó a Földön. Hossza akár a 15 métert is elérhette, súlya pedig 1100-1200 kg között mozgott.



8 Egy, a kő-papír-ollózást vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az emberek túlnyomó többsége követ mutat általában, míg a legkevesebben az ollót részesítik előnyben.

9 A vízilovak izzadtsága piros színű, melyből egyébként kiváló naptej és antibiotikum készíthető.

10 A csigák fogai a legkeményebb ismert anyagok közé tartoznak, még a köveket is képesek velük megrágni.

11 Mielőtt feltalálták volna a radírt, az emberek kenyeret használtak erre a célra.

12 Az összes ma élő emlős közül kizárólag az emberek és a patkányok képesek nevetni, ám a patkányok nevetése nem hasonlít a miénkhez.

13 Így nézne ki a Mars, ha a Földhöz hasonlóan víz borítaná a felszínét.

14 A fülünkhöz tett kagylóban valójában nem a tengert, hanem a saját fülünk véráramlásának felerősített hangját halljuk.

15 A régi épületek restaurálásánál a dekoratív elemeket sokszor styrofoam anyagból készítik, ennek oka pedig egyszerű: sokkal olcsóbbak és praktikusabbak, mint a teljes egészében tömör anyagból készült dekorációs elemek.

16 A leghalkabb hely a világon a Microsoft épületében található. Ebben a szobában szokták tesztelni az új eszközöket. Olyan nagy itt a csönd, hogy hallani lehet a szobában lévő emberek szívverését és véráramlását.

17 A flamingók azért állnak egy lábon, mert így könnyebb megőrizni az egyensúlyukat. Kutatások bebizonyították, hogy az egy lábra állt állatoknak semmilyen izomra nem volt szükségük ahhoz, hogy megtartsák az egyensúlyukat, míg a két lábon álló flamingók a művelet közben több izomcsoportot is dolgoztattak.

18 Az Eiffeil-torony magassága akár ±17 cm-t is képes változni a hőmérséklet függvényében bekövetkező anyagtágulás hatására.

 

 

 

 

 

 

19 Naponta átlagosan 0,5 kilogrammot veszítünk testsúlyunkból, kizárólag a szellentés hatására. Egy átlagos szellentés súlya egyébként 0,0371 gramm, egy átlagos ember pedig körülbelül 14-szer szellent naponta.

20 Az emberi gyomorsav olyan erős, hogy képes lenne lebontani akár még egy borotvapengét is.

21 A banán, a benne lévő káliumnak köszönhetően mérhető radioaktív izotópokat tartalmaz, ezért már egy darab banán is olyan sugárzást képes mutatni, mint egy teljesen hibátlanul működő modern atomerőmű. Aggodalomra azonban semmi ok, ez az érték ugyanis nem veszélyes az egészségünkre, hacsak nem eszünk meg 10 millió banánt egyszerre. Akkor valószínűleg belehalnánk.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?