Belföld

Egyszer csak Vajna Timi előbújt a szőrös maszk mögül a TV2 showműsorában: további két sztár leplezte le magát, volt ám meglepődés

Kiderült ki bujkált a bagoly, az asztronauta, illetve a Szőrmók jelmez alatt! Véget ért a Nicsak, ki vagyok? első adása.

 

 

 

 




Csupa izgalmat tartogatott a Nicsak, ki vagyok? A rejtélyek színpada első adása! Rögtön három híresség le is leplezte magát, Szőke Zoltán színész volt a sorvezető, ő bagolyként énekelt és táncolt, de hamar fel kellett fednie személyazonosságát, hiszen senki sem sejtette, hogy őt rejthette a méretes maskara.

 

 




 

 

 

Ezután kiderült: Jolly lapult az Asztronauta jelmeze alatt. A TV2 új műsorában a mulatós sztár olyan fantasztikus módon adta elő Bruno Mars 24k magic és Horváth Charlie Könnyű álmott hozzon az éj című dalait, hogy a zsűriknek fogalma sem volt ki bújhatott meg a maskara alatt.

Bár Majkáék csapata hosszú perceken át tanakodott azon ki adhatta elő ilyen kiváló módon a két slágert végül a hasukra csaptak és az Országgyűlés elnökre, Kövér Lászlóra szavaztak. A legjobb indulattal is neccesnek nevezhető ötlet ellenére a másik csapat sem volt sikeresebb a tippelés terén, a Kajdi Csaba vezette gárda ugyanis magára Horváth Charlie-ra szavazott annak ellenére, hogy Ganxsta Zolee a végletekig tiltakozott a valószínűtlennek tűnő tipp ellen.

Végül mindenki nagy meglepetésére Jolly vette le magáról a hatalmas álarcot, énekteljesítményével pedig sikerült a teljes szereplőgárda tiszteletét kivívnia.

 

 

 

 

 

Ezután Szőrmók és Octopuszi között dőlt el a harmadik kieső személye: Octopuszi tovább jutott, Szőrmók felfedte magát és azt hihettük, ennél nagyobb meglepetés nem érhet minket: Vajna Timi volt a volt a kék jelmez alatt.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?