Hírek

Vörös kód – Tombol a gyilkos Dennis vihar, a legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki Nagy-Britanniában a Dennis vihar miatt! 146 km/órás szélre, csaknem 150 mm-nyi esőre és országszerte áradásokra számítanak – írja a 24.hu a DailyMail alapján.

 

 

 




 

A hét elején csúnya pusztítást végzett leginkább a földrész nyugati felében a Ciara nevű vihar, amiből Magyarországnak is kijutott rendesen. Alig vonult azonban el az ír női névre keresztelt szélvész, máris a következőtől kell tartani. Nagy-Britanniában már a Dennis folytatja a rombolást, “életveszéseknek” titulálták.

Nem túlzás, mert az eddigi hírek szerint két ember halt meg a Dennis szélvihar miatt, mindketten a tengerbe fulladtak. Mára az ország területén több száz helyen adtak ki figyelmeztetést árvizek miatt, nagyon rossz a helyzet, 30 ezren maradtak áram nélkül a legjobban sújtott területeken.

A szél vasárnapra közel 150 km/órás lökésekkel tombol, a következő 24 órán belül 15 centiméternyi csapadékra számítanak.

 

 

 

 

 

Walesben elmossa a víz a kocsikat:

A brit meteorológiai szolgálat „életveszélyre” hivatkozva a legmagasabb fokú, vörös riasztást adta ki Dél-Walesben a Dennis miatt. Utoljára 2015-ben kellett ezt megtenniük. A Dennis jelenleg Wales térségében tombol a legkomolyabban, Észak-Írország és Skócia felé halad éppen.

A brit lap leírja, hogy a leginkább veszélyeztetett területeken élőket evakuálják, sokakat vasárnap hajnalban telefonon figyelmeztették, hogy húzódjanak biztonságos helyre. Az áradások miatt a közlekedésben káosz uralkodik: több utat és vasútvonalat is lezártak, repülőjáratokat töröltek.

 

 

 

 

forrás

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?