Nemcsak a lakosok számát, de a hasznos háziállatokat is összeírták az első hivatalos népszámláláson 1870-ben Magyarországon.
A népszámlálás hivatali háttere
Bár már II. József uralkodásától kezdve tartottak népszámlálásokat Magyarországon, csak a Kiegyezést követően terelték hivatalos mederbe a statisztikai felmérést. Az erre szakosodott hivatal felállításának terve a szabadságharc idején merült fel, de csak 1867-ben alakult meg Keleti Károly elnökletével a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi minisztérium szakosztályaként.
Később ebből a szakosztályból fejlődött ki a Központi Statisztikai Hivatal. De még előtte minisztériumi alosztályként lebonyolította az ország első, hivatalos és szakszerű népszámlálását 1870-ben. Ferenc József magyar király és gróf Andrássy Gyula miniszterelnök ugyanis előző év júniusában közzétett egy népszámlálási törvényt, amelyben meghatározták a folyamat kategóriáit, lebonyolítási módját, a kérdőívek tartalmát és a népszámlálás kötelező időpontját.
Az írástudók voltak a legfontosabb láncszemek
Manapság, az internet korában igen nehéz elképzelni, hogy milyen komoly megterhelést jelentett egy népszámlálás lebonyolítása az akkori közhivataloknak. Minden vármegyében népszámlálási bizottságot kellett alakítani, amelyek kijelölték az egyes települések, városok számláló biztosait.
Akkoriban egyébként igen kevesen tudtak írni-olvasni, így ez a feladat többnyire az egyházra, a papokra és a tanítókra hárult a köztisztviselők mellett.
Pont emiatt 1870-ben, januárban országszerte elmaradt a tanítás és az adóbehajtás.
A kérdezőbiztosok egyébként kétféle kérdőívet használtak, egyet a városokban és egyet falun. Mindkét kérdőív 7 féle nyelven készült el, előbbit önállóan is kitölthették a háziurak és a főbérlők, míg utóbbit a kérdezőbiztos töltötte ki, amikor sorra látogatta a falusi házakat és tanyákat. A kiegyezés után pár évvel, a nemzetiségi viszályokat kerülendő az etnikai hovatartozásra 1870-ben még nem kérdeztek rá, csak a 10 évvel későbbi népességszámláláskor.
Az első népszámlálás eredményei
Már 1870-ben nyilvántartásba vették a különböző településtípusokon a házakat és azok helyiségeit, a háztartások és családok számát.
Minden esetben feljegyezték a megkérdezett lakos nemét, korát és vallási hovatartozását, sőt még rákérdeztek arra is, hogy tud-e írni-olvasni. Ezen kívül összeírták a hasznos háziállatok számát, a lakosok foglalkozását és tartózkodási helyét. A jegyzet rublikába kerültek az adott ember fizikai jellemzői, így a testi fogyatékosságai, illetve az, hogy elmebajos vagy hülye-e, de ide írták be a férfiaknál azt is, hogy letöltötte-e már a katonai szolgálatot.
A válaszokat direkt tévesen megadók pedig komoly pénzbírságra számíthattak, amennyiben kiderült a turpisság.
Magyarországon egyébként – az akkori területi határokat figyelembe véve – 13 millió 219 ezren éltek, amely szám 18 millióra nőtt Trianonig. A székesfőváros korabeli területén 1870-ben 270000 lakost számláltak össze, akiknek közel fele minden bizonnyal német lehetett.
De az etnikai megoszlásról csak 10 évvel később készült hivatalos kimutatás, amikor a nemzetiségi hovatartozást is felmérték. 150 évvel ezelőtt 9339 ház állt Budapesten és a város népességén belül a férfiak és nők aránya közel azonos volt. A fővárosiak túlnyomórészt katolikusok voltak (195000 fő), a második legnagyobb felekezeti csoportot a zsidók adták 44.500 fővel, ezután következtek a protestánsok 27.000-en.
