Érdekes

Miért fáj a lelkünk? Orvosi magyarázat az emberiség legsúlyosabb fájdalmára

Miért olyan megterhelő a lelki fájdalom?

 

 

A lelki fájdalom, szenvedés nem konkrét érzet, nem megfogható valami, de nincs olyan ember a földön, aki ne tapasztalta volna meg ezt a mindent szürkévé tevő, lelket elfeketítő állapotot, amelyet az orvostudomány érzelmi egyensúlyzavarnak nevez, és amely képes testi betegségeket is elindítani.

Az pszichológusok szerint az emberi lélek nem más, mint a psziché, amely a tudatunk része, amely megkülönböztet az állatvilág képviselőitől. A szakemberek szerint a psziché, azaz a lélek, az agyban található, amely nem más, mint egy mentális szerkezet, amely a környezet impulzusaira reagál a viselkedés és érzelmek által.

Akit ért már valamilyen tragédia, az tudja, hogy milyen nyomasztó érzés alakul ki a mellkas tájékán ilyen esetben. A szakemberek szerint ennek az érzésnek a forrása, ahogy számtalan másnak is, szintén az agyból ered. Ilyen hasonló negatív érzelem a depresszió, valamint a szorongás, amelyek ugyancsak az agyban alakulnak ki.

A lélek fájdalmáról rendszerint akkor esik szó, amikor valaki egy érzelmi hullámvölgyben találja magát, és érzelmi változásokat tapasztal magán, amelyet valamilyen megrázó esemény váltott ki.

Ma már az orvosok is felismerték, hogy a test és a lélek között szoros összefüggések vannak, hiszen ha a lélek megsérült és szenved, akkor annak testi jelei is előbb-utóbb megmutatkoznak. Ezeket a rendellenességeket nevezik pszichoszomatikus tüneteknek, amikor például valaki a munkahelyi stressz miatt egyszerűen belázasodik, vagy szédülni kezd, mert felmegy a vérnyomása.

A legsúlyosabb lelki eredetű betegség a depresszió, amelyből a legjobban akkor lehet kimászni, ha vannak az illetőnek barátai, akik jobb kedvre derítik, de ugyanúgy segíthet egy jó könyv, a sport, vagy súlyosabb helyzetben egy pszichoterapeuta.

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?