Érdekes

Megszólalt az első brit asztronauta: léteznek földönkívüliek, már régóta köztünk élhetnek

Dr. Helen Sharman szerint a földönkívüliek közöttünk élnek, csak mi egyszerűen nem látjuk őket.

 

 

 

 




 

Sharmant, aki 1991-ben hét napon keresztül teljesített kutatói szolgálatot a Mir nevű űrállomáson, a Sky News idézte az Observer Magazine-nak adott interjúja alapján, amelyben az első brit asztronauta elmondta, a földönkívüliek létezése megkérdőjelezhetetlen.

„Olyan sok milliárd csillag létezik az univerzumban, hogy kétségtelennek tartom a tőlünk eltérő életek létezését” – mondta az 56 éves űrhajós, aki elképzelhetőnek tartja azt is, az „idegenek” most is köztünk élnek, csak mi egyszerűen nem látjuk őket, mivel „valószínűleg – az emberektől eltérően – ők nem szénből és nitrogénből tevődnek össze”.

Az Observernek adott interjújában Sharman azt is elmondta, rendkívül frusztrálónak tartja, hogy sokan az első nőként, nem pedig az első britként hivatkoznak rá. „Sokat elmond a helyzetünkről az, hogy ha ezt nem hangsúlyoznánk, mindenki azt hinné, az első űrpilóta férfi volt” – mondta, hozzátéve: az őt követő Tim Peak űrutazása után szinte mindenki megfeledkezett róla. „A normális az lett volna, ha egy férfi megy először, szóval rendkívül örülök annak, hogy felboríthattam ezt a sorrendet”.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?