Celeb / Híresség

Tizenkilenc éves titok: Válását fontolgatta Jimmy a halála előtt

Nyíltan vállalta nőügyeit, de házasságáról eddig úgy tudtuk, még gáláns kalandjai sem tudták megingatni. Testvére, Zámbó Árpy a Borsnak elmondta az igazságot.

 

 

 

 




Újabb titokra derült fény Zámbó Jimmy magánéletéről. A 2001. január 2-án elhunyt legendáról mindenki tudta, hogy a szebbik nem nagy hó­dolója, és nyíltan vál­lalta, hogy nem min­dig volt hűséges feleségéhez, Edit asszonyhoz. Ugyanakkor imádta a családját, ezért nőügyei ellenére a házassága megrendíthetetlennek tűnt.

Csak a be­avatottak suttogták, hogy a halála előtt egy-két évvel zá­tonyra futott a kapcsolata nejével, olyannyira, hogy a Király a válást fontolgatta. Az énekes szeretett testvére, Zámbó Árpy most megerősítette a szóbeszédet.

– Igaz, valóban szóba került a válás, de a haláláig együtt maradtak. Ez ugyanis rendkívül nehéz kérdés volt a testvérem számára, mert a családot szentnek és sérthetetlennek tekintette. Igen, a csajokat szerette már fiatalkorától és ők is őt – meséli Árpy. – Emlékszem, édesapámmal és a testvéreimmel építettünk egy házikót Cinkotán a telkünkön, oda vittük titokban a lányokat a bulik után, ahol mondjuk úgy, jól éreztük magunkat.
Később a hangjával szinte megbabonázta a nőket, akik annyira elszántan keresték a társaságát, hogy karrierje csúcsán Jimmyt két testőr kísérte az amúgy békés huszonegyedik kerületben is, ahol élt.

– Voltak nagyon vad nők, akik bármit megtettek volna neki. A közelébe akartak kerülni, néha rendkívül erőszakosan, ezért is volt szükség a két jó kiállású harcművész srácra, akik mindenhova kísérték a bátyámat – tette hozzá Árpy.

 

 

 

 

 

Az énekes öccse édesapjukról is mesélt, akiről keveset tud a közvélemény.

– Apánk, György a Láng Gépgyárban dolgozott, elképesztően dolgos ember volt, és nagyon szerették egymást az édesanyánkkal hosszú évtizedekig. Ő volt a lazább szülőnk, édesanyánk nagyon szigorú volt. Tinédzserek voltunk, amikor meghalt, de anyu mindent megtett ér­tünk. Nem voltunk gazdagok, de nagyon tisztességesen nevelt fel, bármi történhetett, mindig volt finom szalámi az asztalon.

Árpy számára olyan fájdalom a bátyja halála, hogy szinte nem is hajlandó tudomást venni róla.

– Tizenkilenc éve ment el, de feldolgozni lehetetlen. A mostani ünnepen is kapott egy terítéket az asztalon, ahogy máskor, mert hiszem, hogy itt van velünk. Egyedül az vigasztal, hogy sok, már nem élő Nemzet Színészének nincs olyan rajongótábora, mint a bátyámnak – érzékenyül el Árpy.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?