Életmód

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a szülőknek több szabadnapra lenne szükségük egy évben

Szülőnek lenni egy nagyon komoly, felelősségteljes és szórakoztató feladat, ám kétségkívül fárasztó. A váratlan, szinte már abszurd problémák és a krónikus alváshiány a családos emberek szerves részét képezi, mely olyan váratlan élethelyzetekhez vezet, mint a most következő szülők esetében, akiknek szemmel láthatóan több szabadnapra lenne szükségük, mint egy átlagos embernek.

 

 

 

1 ,,A gyerekeim talán nem is sejtik, hogy néha megpróbálnak megölni engem.”

2 ,,Nem egyszerű bárhová is menni a lányommal.”

3 ,,WC-re kellett mennem, de nem hagyhattam egyedül a fiamat a szobában. Kiderült, hogy a fürdőkád öt csillagos gyerekmegőrző ilyen esetekre, ajánlom mindenkinek.”


4 Nem olyan könnyű ám megtéveszteni a kis ravaszokat.
5 ,,Megkértem, hogy ne keverjék össze a különböző színű gyurmákat. Ez lett a vége.”

6 ,,Jogosan merül fel a kérdés, hogy én hülye, miért adtam reszelt sajtot a gyermekemnek, miután feltakarítottam. Én sem tudom.”

7 Egy családos ember számára nem létezik olyan, hogy „hétvége”.



8 ,,A fiam sírógörcsöt kapott és megőrült, szóval a fél sampont a fejére öntöttem. Még mindig sír, szóval ezek a samponok hazudnak.”

9 ,,Reggeli készítés, amikor a gyerekeim otthon vannak vs. reggeli készítés, amikor a gyerekek a nagymamánál vannak.”

10 Úgy tűnik, hogy ez a fickó még mindig nem tért magához az apaságtól.

11 ,,Anya vagyok. Mindenhol ott kell lennem. Még egy retkes gyümölcsön is.”

12 A szülői élet azon része, amivel ritkán találkozhatunk a közösségi oldalakon.

13 ,,A férjem megpróbált pihenni kicsit, miközben a gyerekekre vigyázott.”

14 ,,Ez történik, ha egy gyereket hagysz együtt egy szennyes-kosárral.”

15 Vannak olyan életszakaszok, amikor egy szülő számára szinte már kikapcsolódás a munkában töltött idő.

16 Miért gondolják vajon úgy a gyerekek, hogy minden étel finomabb, ha először lerakják a padlóra?!

17 ,,A szülőséghez sok türelem és erős fogak kellenek.”

 

 

 

 

 

 

 

18 ,,Anya, ez Te vagy sminkkel!”

19 ,,A fiam három napig élt együtt egy oposszummal a szobájában, mert nem hittük el neki.”

20 Értitek már, hogy miért kéne több szabadnap a szülőknek?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?