Külföld

Hangszertokban szöktették meg Japánból a Nissan sikkasztással vádolt vezérét – már Libanonban van

Filmbe illő történet…

 

 

 

 

 




A Japánból megszökött Nissan-vezért, Carlos Ghosnt fogadta a libanoni elnök – írja a japán üzletemberhez köthető két forrásra hivatkozva az MTI.

A libanoni, brazil és francia állampolgársággal is rendelkező üzletembert ötmilliárd japán jenes (kb. 12 milliárd forintos) csalással vádolják a japán hatóságok. 2018 novemberében magánrepülőjén vették őrizetbe, később óvadék ellenében házi őrizetbe került. Innen az év utolsó napjaiban egészen különös módon szökött meg: egy, a karácsonyi partijára érkező zenekar csempészte ki egy hangszertokban, majd vitte egy másik ingatlanba.

Onnan sikerült a reptérre szöknie, ahonnan egy magánrepülővel Törökországba, majd Libabonba utazott. Ez utóbbi tartózkodási helyéről ő maga értesítette a világot, hozzátéve: ártatlannak tartja magát, szerinte a japán igazságszolgáltatás elfogult, a távol-keleti szigetországban alapvető emberi jogait semmibe veszik.

A bejrúti elnöki hivatal sajtósa tagadja, hogy Ghosn találkozott volna a libanoni elnökkel, az ország külügyminisztériuma pedig azt állítja: a menedzser legálisan lépett az ország területére.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?