Érdekes

Hogyan hat a hipnózis az emberi agyra? – egyre több a tudományos eredmény

Úgy tűnik, hipnotikus állapotban az agy könnyebben tudja módosítani neurális kapcsolatait. Ez a fájdalomcsillapítástól a szorongás oldásáig sok területen hasznos lehet.

 

 

 

Azokban a történetekben, amelyeket a hipnózissal kapcsolatban ismerünk, gyakran szerepelnek okkult varázslatok, rossz szándékú illuzionisták, akik hatalmukba kerítik magatehetetlenné tett áldozatukat és kicsalják legféltettebb titkaikat. Elég csak Thomas Mann Mario és a varázslójára, vagy Alfred Hichcock 39 lépcsőfok című klasszikus krimijére gondolni. Ezeknek vajmi kevés alapjuk van.

Sőt, a hipnózis mostanában sok területen egyre elfogadottabbá válik, hála az új kutatási eredményeknek.

New Scientist szerint Nagy-Britanniában például az irritábilis bélszindróma esetében kimondottan ajánlja ezt a módszert a Nemzeti Egészségügyi Intézet. Ennek a betegségnek nincs kidolgozott gyógymódja, de bizonyos gyógyszerek és étrendváltás enyhítheti a tüneteket, valamint bizonyított a hipnózis jótékony hatása is.

Hipnózis alatt a páciensek szelíd tengerhullámokat képzelnek maguk elé és azt vizionálják, hogy beleik ugyanilyen szabályos, nyugodt ritmusban mozognak. – avat be a módszerbe Carla Flik, az utrechti orvosi egyetem kutatója.

Az Amerikai Pszichológus Szövetség és az országos egészségügyi intézmények mostanában a fájdalomcsillapító eljárások részeként is ajánlják a hipnózist. Több tanulmány kimutatta, hogy a fizikoterápia vagy a kognitív viselkedés-terápia kiegészítéseként enyhítheti például a krónikus hátfájást, rákkezelések mellékhatásait is.

A hipnózist fájdalomcsillapító hatása miatt már 1992 óta rendszeresen alkalmazzák az általános altatás alternatívájaként számos sebészeti eljárásban, például biopszia (sejt- vagy szövet-eltávolítás), laparoszkópia (vágás helyett apró szúrásokkal jutnak el a beteg vagy sérült szervhez, testrészhez), vagy plasztikai műtétek esetében. Ilyenkor a páciens kap egy helyi érzéstelenítést és egy enyhe nyugtatót. Az orvos leül mellé, és eléri, hogy figyelme belső világára, egy biztonságos közegre koncentrálódjon.

A módszer legnagyobb előnye, hogy kevesebb a mellékhatása, mint az altatásnak, a beteget nem gyötri kábultság, vagy rosszullét, miután magához tér.

Guy Montgomery, a New York-i Mount Sinai kórház sebésze szerint azok a nők, akik hipnózisba kerültek mellrák-műtét előtt, kevesebb fájdalmat, fáradtságot és szorongást éreztek utána.

Ugyancsak sokan ígéretesnek tekintik használatát a mentális egészség javításában, különösen a szorongásos zavarok esetében. A connecticuti Hartford egyetem kutatóit is meglepte, hogy a hipnózisban részesülő kísérleti alanyok 84%-kal jobb állapotba kerültek, mint azok, akik nem. És ez a pozitív eredmény független volt attól, hogy valaki vezetett hipnoterápiát kapott, vagy pedig önhipnózist alkalmazott.

A hipnózis egyre népszerűbb módszer arra is, hogy az emberek új viselkedési formákat tanuljanak, vagy pedig levetkőzzék rossz szokásaikat. Egyelőre arra nincs elég bizonyíték, hogy hatékonyan segít a dohányzásról való leszokásban, de azt már az 1990-es évek elején kimutatták, hogy fogyókúrák esetében a kognitív viselkedés-terápiával együtt alkalmazott hipnózis akár kétszeres súlycsökkenést is eredményezhet. Hasonló eredményre jutott egy 2018-as kutatás is.

 

 

 

 

A hipnózis egyre gyakoribb alkalmazása ellenére még mindig sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogyan működik. Laurence Sugarman, a New York-i Rochester Institute of Technology munkatársa szerint az agy alkalmazkodására és tanulására van hatással.

Lehetővé teszi az agy számára, hogy módosítsa neurális kapcsolatait és „átszerelje” magát. – mondja. Vannak időszakok, amikor az agy rugalmasabb, például a születést követő első években, vagy amikor erős érzelmeket élünk át. Ehhez hasonló állapotot idéz elő a hipnózis is.

A liége-i egyetemi kórház kutatói arra figyeltek fel, hogy a hipnotikus állapot sokkal intenzívebb érzéseket képes kiváltani bennünk. Akiket hipnózisban arra kértek, hogy idézzék fel egy kellemes emléküket, azoknál sokkal nagyobb aktivitást észleltek a mozgásért és az érzésekért felelős agyterületeken, mint akik ugyanezt képzelték el hipnózis nélkül. Minél erősebbek ezek az érzések, annál könnyebben illeszthetők be az egyes emberek tanult viselkedésébe.

„Nem kaptak valódi stimulációt a külvilágból, de akiket hipnotizálunk, mégis úgy láttak, mintha a szemük nyitva lett volna és bejött volna számukra az információ. Hasonló volt a valóságos érzékeléshez” – magyarázta a kísérlet vezetője, Marie-Elisabeth Faymonville.

A fájdalom esetén a hipnózis valószínűleg másként működik. A fájdalomérzékelést az agy generálja, és tudjuk, hogy azt befolyásolni lehet.

Az olasz futball-világbajnok Gennaro Gattuso egyszer szakadt térdszalaggal játszott végig egy mérkőzést, de ismert annak az anyának a története is, aki kimentette gyermekét egy égő házból és csak utána vette észre saját sérüléseit.

Faymonville hipnotizálta az önként jelentkezőket, mielőtt a tenyerükbe nyomott valami fájdalmasan forró tárgyat. Náluk 50%-kal csökkent a fájdalom intenzitása azokhoz képest, akik éppen csak pihentek, és 40%-kal azokhoz képest, akiknek azt mondták, hogy tereljék el a figyelmüket valami vidám történettel.

A New Scientist megszólaltatott egy fiatal anyát is, akinek saját bevallása szerint önhipnózissal sikerült minimálisra csökkentenie a szülési fájdalmait.

Egy 2015-ös kísérlet azt mutatta, hogy a hipnózis valóban jelentősen csökkenti a szülő anyák félelem- és szorongás-szintjét.

A brit bábaképző főiskola már akkreditált kurzusokat is indít a témában.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?