Celeb / Híresség

Schobert Norbert: Azért ülök Mercedesben, mert az a teteje

Schobert Norbert volt a vendége az Egyszóval című interjúsorozatnak, amiben a pénzről, hivalkodásról és egy kicsit a politikáról is szó esett.

 

 

 

 




Kadarkai Endre mostanában az Egyszóval című youtube-os interjúsorozatában kérdezget hírességeket, akiknek először 12 villámkérdést tesz fel, amire csak igennel vagy nemmel lehet felelni, majd ezek közül párat később kifejtenek.

Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy az 1,3 milliós Facebook-táborával beállna-e valamilyen politikai ügy mögé, ha felkérnék rá. Schobert Norbert hosszan gondolkodott, majd végül igennel válaszolt. Elmondta, hogy akkor állna be valami politikai cél mellé, ha találna olyan elvet és embert, akiben maximálisan megbízna, és ha ez egy olyan ország lenne, ahol a demokratikus véleményeknek nem lenne következménye, mert úgy érzi, a társadalom véleménye miatt fogja vissza magát a politikával kapcsolatban:

Az a mindent átfogó sötétség, ami a magyar társadalmat jellemzi, agresszivitás és sötétéség, az engem mindenképpen önmérsékletre és arra tanít, hogy inkább tartsam meg az álláspontjaim meg a véleményem.

Arról, hogy volt-e pártpolitikai megkesése az elmúlt években, Schobert annyit mondott, nem szeretne erről beszélni, azt viszont hosszan részletezte, hogy mi a baj a magyar emberek és a kormány kapcsolatával.

Az a baj a magyar emberekkel, hogy nemhogy lefogyni nem tudnak, az életüket nem tudják befolyásolni. Honnan várják a segítséget? A kormánytól. Csóró vagyok? Oldja meg a kormány! Nincs munkám? Nem kapok jó orvosi ellátást? Oldja meg a kormány! Mindent a kormány oldjon meg? (…) Az életünket nem a kormány változtatja meg

– ezt a gondolatát végül azzal zárta:

Ha a legmocskosabb nyomorba születsz bele, onnan is fel lehet állni, azt’ lehet emigrálni.

 

 

 

 

 

 

 

Egy másik kérdés kapcsán, ami a pénzről és a hivalkodásról szólt, Schobert kifejtette, hogy sok kommentelője szerint ő beképzelt, amivel már csak azért sem ért egyet, mert szerinte ez a szó nem is létezik.

Az emberek sajnos abban gondolkodnak, hogy a pénz az arra jó, hogy vehetek belőle magamnak lapostévét, meg ki tudom fizetni az albérletemet, de a pénz sokkal többről szól. A pénz megadja az embernek a szabadságát és a biztonságát. Nekem ezt jelenti, nem a luxustárgyat.

Ezek után azt is részletesen körülírta, mit gondol a hivalkodásról. Elmondta, hogy ismer olyan magyar divattervezőt, aki a garbójára vette rá kívülre a Hublot óráját, ami szerinte hivalkodó.

Ha én Hublot órát felveszek – van – akkor nem a garbómon kívülre teszem fel. Azért veszem fel, mert az egy olyan minőség, egy olyan szép óra, hogy jó érzés nekem viselni. Amikor beülök egy szép Mercedesbe, az nem arról szól, hogy meg akarom mutatni vidéken, hogy nekem van Mercedesem. Nincs ilyenfajta Gáspár Győző-effektusom, hogy kifele mutassam a dolgokat. Azért ülök Mercedesben, mert az a teteje.

 

 

 





 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?