Celeb / Híresség

Dopeman: Sokkal jobban élek most, mint korábban

A Húzós című műsor kedd esti vendége Dopeman lesz, aki Rónai Egonnal beszélt többi között arról is, milyen irányba vitte az életét a szobordöntés és utána miért láthatjuk, hallhatjuk őt mostanában kevesebbet.

 

 

 

 

 




Elég messziről indult a beszélgetős, Dopeman 2011-es Himnusz-gate-jéről is beszéltek: az énekes akkor a nemzeti jelkép két sorát ágyazta be trágár rapjébe, szerinte már akkor „elindultak ezek a dolgok”, aztán „a kormányoldalnak nőtt a befolyása a szórakoztatóiparban”.

Egyébként még egész sokáig voltak meghívásaim, a TV2 A nagy duettjében voltam Szinetár Dórával, illetve főzős műsorban is. Aztán volt az a bizonyos szobordöntés, ott pedig leszóltak fentről. A Petőfi Rádióban volt dalom az azóta elhunyt Fábián Julival, abból volt egy olyan verzió, amiben csak ő énekelt. Azt még játszhatták, de bármi mást, amiben a hangom volt, nem

– mondta Dopeman, majd hozzátette: azután sansztalan volt, hogy fesztiválokra meghívják és szép lassan elfogytak a dolgok. A műsorvezető kérdésére, miszerint befejezte-e a pályáját, azt felelte, nem.

Oda jutottam, hogy meg kellett teremtenem egy olyan élethelyzetet, amiben fogalmazhatok úgy, fölfelé buktam. Sokkal jobban élek, mint popsztár koromban. Képzem magam, tanulok, elvégeztem a Buddhista Főiskolát, leállamvizsgáztam, most diplomát írok.

Azt, hogy minek köszönheti a jólétet, nem mondta el konkrétan, üzleti vállalkozásokként hivatkozott rájuk, „amiktől a Facebookja és Instagramja is hangos”.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?