Belföld

„Egész életünkben hálásak leszünk az embereknek a gyermekünk életéért” – Zente apukája alig hiszi el, hogy összegyűlt az életmentő összeg

Györök Attila szerint csak álmaikban mertek arra gondolni, hogy a 700 millió forint összegyűlhet – egy ország összefogása bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.

 

 

 

 




Egy ország izgult, majd könnyebbült meg tegnap, amikor kiderült, hogy a súlyos betegséggel küzdő Zente számára összegyűlt a szükséges 700 millió forint.

A szívmelengető összefogás körülbelül egy hét alatt közelebb hozta az SMA legsúlyosabb fajtájával élő kisfiú gyógyulásának esélyét.

Zentének egy csak Amerikában elérhető, 700 millió forintba kerülő gyógyszerre van szüksége, viszont versenyt fut az idővel, mivel a készítményt csak kétéves korig kaphatják meg a beteg gyerekek.

Édesanyja közösségi oldalán folyamatosan tudósított a gyűjtés állásáról, a számok pedig csak úgy pörögtek: múlt péntekre 130 millió forint gyűlt össze, keddre már 450 millió.

A civilek mellett sztárok és különböző szervezetek is beálltak az ügy mögé, a legkisebbektől kezdve: gyerekek ajánlották fel zsebpénzüket, egy 9 éves, szintén betegséggel küzdő kisfiú pedig elektromos játékautóját bocsátotta licitre, hogy segítsen Zentének.

Mága Zoltán hegedűművész egymillió forintot ajánlott fel, majd a közösségi oldalán kérte a 100 leggazdagabb magyart, hogy kövessék a példáját.

Szerda reggelre aztán egy, a neve elhallgatását kérő embertől befutott az utolsó százmillió forint, így összegyűlt az összeg.

 

 

 

 

 

 

Az édesanya este külön bejegyzésben mondott köszönetet, melyben kiemeli Mészáros Lőrincet, illetve családját, miszerint ők is nagylelkűen hozzájárultak Zente gyógyulásához – persze rögtön elindultak a találgatások, hogy vajon a Mészáros Lőrinc volt-e az adakozó.

„Csak az álmainkban mertünk arra gondolni, hogy sikerül összegyűjtenünk közel 700 millió forintot Zente kezelésére” – mondta a kisfiú édesapja, Attila, a Blikk hasábjain.

„Egész életünkben hálásak leszünk az embereknek a gyermekünk életéért, nekünk ez a kezelés ezt jelenti.”

Mint kiderült, a gyűjtés sikerességét látva pár nappal ezelőtt a szülők már elkezdték a tárgyalásokat a gyógyszert gyártó céggel, amely korábban több európai országba is importálta a szert, ami jelenleg a világ legdrágább gyógyszere.

A hálás szülők most arra kérik az embereket, hogy a közösség erejével még több beteg gyereknek segítsenek új esélyt kapni az életre.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?