Belföld

Gyászolók mellett napozott egy nő a Tiszánál, még a kérésükre sem volt hajlandó arrébb menni

Az elhunyt végakarata volt, hogy szórják a folyóba a hamvait, ez azonban nem zavarta a bikinis nőt a sütkérezésben.

 

 

 

 




„Azt hittem, öreg koromra tekintettel, hogy nincs már olyan dolog, amit ne láttam volna” – kezdi megdöbbent posztját egy Facebook- felhasználó. A férfi azt írja: elhunytat búcsúztattak egy kisebb társasággal a napokban, akinek fia már korán reggel előkészítette az érintett partszakaszt. Amikor odaért a gyászmenet, két napozó nőt találtak a helyszínen. Amikor megkérték őket, hogy pár percre hagyják el a helyszínt, az egyik nő azonnal távozott, a másik viszont nem volt hajlandó, és a fotók tanúsága szerint a gyászolók közvetlen szomszédságában bikiniben napozott tovább.

„A napokban egy nagyon fiatalon elhunyt barátomat búcsúztattuk, végakarata szerint a Tisza folyóba szórva hamvait! Fiú gyermeke a szomorú nap reggelén órákig irtotta a parton a gyomokat, lapátolta a homokot, hogy méltó legyen a hely a szomorú búcsúhoz. Amikor odaért a 60 fős búcsúzó rokon és barát, azt láttuk, hogy két hölgy éppen ott napozik.

 

 

 

 

 

Ekkor az elhalt fiatal leánya kérte a hölgyeket – jelezve, hogy itt egy rövid gyászszertartás lenne -, tegyék meg, hogy arra a 10 percre odébb mennek. Egyikük azonnal a ruháját fogva elindult, a másik viszont – barátnője kérése ellenére sem – durcásan kijelentette, hogy ő sehova nem megy”

– írja a csalódott ismerős.

„Többen kértek kedvesen, határozottan, hogy hagyja már egy rövid időre gyászában magára az odaérkezőket, de nem, ő háborogva ott maradt, napozva hallgatva elcsukló gyermeki beszédet, búcsúzó baráti gondolatokat! A gyászolók az esemény miatt döbbenten, de igen kulturáltan vették ezt” – tette hozzá a férfi.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?