Celeb / Híresség

Kitálalt Jolly új szerelme: ezt gondolja Suzyról

Haragszik rám, mert fiatalabb vagyok” –

 

 

 

 

Május végén derült ki, hogy a mulatós sztárpár, Suzy és Jolly 13 együtt töltött év után elváltak egymástól. Ezt követően nem sokkal később Jolly már a nyilvánosságnak is bemutatta új szerelmét, a 2018-as Magyarok Világszépe verseny második helyzettét, Szuperák Barbarát.

Ám a rajongóknak nem tetszett, hogy a mulatószenész egy húsz évvel fiatalabb lány oldalán találta meg újra a boldogságát. A dolog odáig fajult, hogy valaki Mónika néven létrehozott egy álprofilt, majd zaklatni kezdte az énekest és családját. Jolly és Suzy a válásával kapcsolatban most a zenész új szerelme, Barbara is megszólalt.

„Suzyval nem éltünk szépen, sokat veszekedtünk, rengeteg volt közöttünk a konfliktus. Ezt neki is el kell ismernie. Egy ember ok nélkül nem hagyja el a családját. Hiszem, hogy tovább kell lépni, ha egy kapcsolatban sok a feszültség, még ha sok mindenkinek nem is tetszik. Szerencsére már csitulni látszanak az indulatok” – kezdte a lapnak Jolly, azaz Tarcsi Zoltán, aki hozzátette: negatív vélemények csak a közösségi oldalán érik, aki eddig odament hozzá, az csak gratulált.

 

 

 

 

„Suzyval jelenleg semmilyen kapcsolat nincs közöttünk. A kislányomat is ritkán látom. Nyilván ő is érzi, hogy nem jó ez az állapot, hiszen nem vagyok otthon, de igyekszem minél többször meglátogatni” – árulta el Tarcsi Zoltán. Szilveszterrel, a fiával azonban a történtek után is jó a kapcsolata.

Barbara elmesélte, hogy már régebben ismerték egymást Jollyval, de csak azután kerültek közelebb egymáshoz, miután a zenész elköltözött az otthonából. A kapcsolatuk május vége óta tart, épp ezért határozottan állítja, nem miatta ment szét a sztárpár.

Az interjúban azt is hozzátették, Suzy sem örül a kapcsolatuknak, amikor a fiatal lány elkíséri Jolly-t egy-egy koncertjére, ellenségesen viselkedik vele. Barbarának ezzel kapcsolatban is megvan a maga véleménye.

„Én igyekszem normálisan kezelni a helyzetet, ő viszont hiába felnőtt, érett nő, úgy tűnik, egészen máshogy gondolkodik. Amikor az egyik koncerten találkoztunk, rögtön feltűnt neki, hogy én vagyok az új nő Jolly életében. Nagyon ellenségesen bánt velem, megjegyzéseket tett, szúrós tekintettel méregetett. Egy nő sem szereti, ha a volt párjának fiatalabb barátnője van. Haragszik rám, mert fiatalabb vagyok. De ezzel én nem tudok mit kezdni, nem miattam ment tönkre a házasságuk” – nyilatkozta Szuperák Barbara, aki Jolly két gyereke közül még csak Szilveszterrel ismerkedett meg. Az, hogy a kicsi Suzyval mikor találkozik, a szülök döntése.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?