Hírek, Külföld

Mindig van esély rá: az Irán elleni nukleáris háborúról beszélt Donald Trump

Donald Trump arról beszélt egy friss interjúban, hogy van esély a nukleáris háborúra Iránnal szemben.

 

 

 

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke a Good Morning Britain című műsorban vendégeskedett nemrégiben, ahol Piers Morgan újságíró készített vele interjút. Donald Trump a beszélgetés során szót ejtett egy esetleges amerikai katonai akcióról Iránnal szemben. Mint mondta, készen áll arra, hogy beszéljen Irán elnökével, Hassan Rouhanival, és hogy mindig is megvolt a lehetősége annak, hogy az amerikaiak harcba szállnak az iszlám köztársaság ellen. Trump egyébként korábban is megfenyegette már Iránt.

„Irán egy olyan hely, ami mindig rendkívül ellenséges volt; amikor hivatalba léptem, akkor is. Ők voltak a világ első számú terrorista nemzete, és valószínűleg még ma is azok” – mondta Trump, hozzátéve: mindig van esély arra, hogy katonai akcióba lépjenek Irán ellen, jóllehet ő inkább nem menne bele ilyesmibe. Egyszerűen inkább csak beszélne az iráni elnökkel.

 

 

 

 

 

„Az egyetlen dolog, amit nem engedhetünk, az az, hogy nukleáris fegyverük legyen. Sokat tudok ezekről a fegyverekről, tudom, milyen szörnyűségeket okozhatnak. Ez egy hatalmas felelősség, de kész vagyok kezelni ezt” – mondta az amerikai elnök.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?