Hírek

Bekérették a román nagykövetet az úzvölgyi események miatt, de megtagadta

Hiába hívták a Külgazdasági és Külügyminisztériumba tárgyalni, központi utasításra hivatkozva nem ment el.

 

 

 




Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet – mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Az államtitkár elmondta: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és

bekérették a román nagykövetet, aki „minden udvariasságon és barátságon túlmenően”, központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől.

Szerinte Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt és jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben. „Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön.”

 

 

 

 

Magyar Levente megjegyezte: a román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat. Egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.

Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki ezt a „gyalázatos esetet” és adjon hiteles magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre,

jelentette ki.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Csütörtökön a magyar kormány tiltakozó jegyzéket adott át a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?