Celeb / Híresség

VV Aurelio sírva tett újabb vallomást a bíróságon

Nagyon nem akar börtönbe menni, szerinte a pénzbírság lenne a megfelelő büntetés neki.

 

 

 

Ahogy azt korában megírtuk: A Való Világ egykori szereplőjét, Aureliót és két társát fegyveresen elkövetett emberrablással gyanúsítják, amiért letöltendő börtönbüntetést is kaphat az egykori tévészereplő.

Aureliót még 2017-ben egy szórakozóhelyen meglopta egy férfi. Az ex-villalakó barátaival felfegyverkezve a férfi után ment, a falu kocsmájában találták meg. A gyanú szerint kirángatták onnan, majd elrabolták.

A korábbi tárgyaláson az ügyész ajánlatát, aki két év letöltendő börtönt javasolt VV Aureliónak, a férfi nem fogadta el.

A fiatal híresség keddi tárgyalása 9-kor vette kezdetét a Kecskeméti Törvényszéken, úgy tudni, hogy Aurelio vallomást fog tenni. A fiatal híresség tagadja, hogy valóban elkövette volna az ellene felhozott vádakat. Mint mondta, nem történt sem kényszerítés, sem pedig emberrablás.

 

 

 

 

Aurelio korábban a Blikknek így nyilatkozott az ügyről:

„Nem lehet senkivel kiabálni, nem lehet senkit megütni, ezért vállalnám is a felelősséget. Ez garázdaság, amiért kapjak akár milliós pénzbírságot, de ne kelljen börtönbe mennem” – fogalmazott a celeb.

A tárgyalóteremben a ValóVilág egykori győztese sírva emlékezett vissza a történtekre. Később a bíró szüntet rendelt el, Aurelio nem akart tovább vallomást tenni, majd meggondolta magát.

A cikk elkészültéig újabb ítélet nem született az ügyben.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?