Életmód

10 alattomos dolog, ami rávisz minket, hogy feleslegesen költsük a pénzünket

Biztosan veled is megesett már, hogy beugrottál a boltba valami apróságért, aztán végül mégis telepakolt kosárral álltál be a pénztárhoz. Ez nem feltétlenül csak a te hibád, ugyanis a bevásárlóközpontok mindent elkövetnek azért, hogy vásárlásra ösztönözzenek minket, és minél több pénzt költsünk el. Most megmutatjuk, hogy ezt milyen trükkökkel igyekeznek elérni.

 

 

 

 




1. Akciók

A leggyakoribb ok, amiért egy ember olyan dolgot vesz, amire valójában nincs is szüksége, az a hatalmas akció felirat a boltokban. A trükkösen felépített 2-t fizet 3-at kap és az 50%-os kedvezmények azonban csak elsőre tűnik olyan jó üzletnek, hiszen ha olyan dolgot vásárolunk, amire semmi szükségünk, azzal mi csak rosszul járhatunk. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen akcióba is botlunk, biztos, hogy a bolt fog végül jól járni a vásárlásunkkal.

9476119-7.jpg

Tanács: Ne hirtelen elhatározásból vásároljunk. Például, ha szeretnénk venni egy szekrényt, akkor hónapokig figyeljük az árát, keressünk rá az interneten és akkor csapjunk le rá, amikor a legkedvezőbb az ára.

2. Hangulatfokozó vásárlások

Rossz kedved van, mert felidegesített a főnököd? Megbántott a párod? Ezért úgy döntesz, hogy hazafele meglátogatod a kedvenc boltodat és veszel magadnak valami apróságot? Ne tedd. Az ilyen vásárlások csak átmeneti örömet fognak okozni, a végén pedig még lehet, hogy ideges is leszel miatta, hogy már megint fölöslegesen költötted el a pénzed.

9476119-5.jpg

Tanács: Keressünk más módot rá, hogy felvidítsuk magunkat, ha rossz kedvünk van. Ez lehet sportolás vagy bármi más, ami segít nekünk a stressz elleni küzdelemben.

3. Jövőbeni ígéretek

Mindannyian szeretünk hinni abban, hogy valami jobb és szebb jövő vár ránk, mint a mostani. Nincs ez másképp a vásárlás terén sem, ám annál nagyobb hülyeséget el sem követhetnénk, mint hogy ruhát veszünk az általunk elképzelt jövőbeli énünknek. Ez ott az adott helyzetben ugyanis nem több, mint pénzkidobás, annyi erővel azt a pénzt lottóra is költhetnénk, hiszen semmi garancia nincs rá, hogy valóban jó lesz majd nekünk egyszer is a jövőben, vagy nem változik meg addigra annyira a divat/ízlésünk, hogy magunktól mellőzzük annak viselését.

9476119-4.jpg

Tanács: Csak olyan dolgokat vásároljunk, melynek előnyeit azonnal tudjuk élvezni és használni.

 

 

 

 




 

 

 

 

 

4. Sznob-effektus

Ha olyan dolgokat vásárolsz, amit mások nem vagy csak ritkán, és azért teszed ezt, mert ki akarsz tűnni a tömegből és egyedinek látszani, akkor azt Sznob-hatásnak nevezik. Ilyenkor jellemző, hogy ha a kereslet esetleg mégis megnő az adott termék iránt, akkor a vásárló jellemzően mellőzni kezdi azt, hiszen neki csak azért volt érdeke birtokolni az adott tárgyat, hogy kitűnjön vele a többiek közül.

9476119-2.jpg

Tanács: Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiben jó vagy és amik miatt büszke vagy magadra. Mindig, amikor lankad az önbecsülésed, kukkants rá erre a listára és légy büszke arra, hogy ezekben a dolgokban különbözöl másoktól.

5. Nyáj-effektus

A nyáj-hatás a sznob-hatás ellentéte. Akkor beszélünk nyáj-hatásról, ha a fogyasztó nem akar elmaradni a többiektől, az uralkodó, divatos fogyasztói tendenciáktól. Ha egy termék piaci kereslete pl. növekedni kezd, az a fogyasztó preferenciáit is megváltoztatja, számára is kedveltebbé válik az adott termék.

9476119-3.jpg

Tanács: Mielőtt megvásárolnánk valamit, tegyük fel a kérdést magunknak: „miért akarom én ezt megvenni?”. Így hamar kiderül, hogy tényleg szeretnénk és szükségünk van rá, vagy csak külső befolyás hatására döntöttünk úgy, hogy kell nekünk.




6. Gyanúsan olcsó dolgok

Mindannyian igyekszünk pénzt megtakarítani, ezért lehetőségeink szerint minél olcsóbban beszerezni a számunkra szükséges termékeket. Igen ám, de a gyanúsan olcsó termékek nem véletlenül gyanúsan olcsók. Néhány plusz ezer forintot rászánva lehet, hogy sokkal jobb, tartósabb minőségű terméket kaphatunk, amivel hosszútávon sokkal több pénzt takaríthatunk meg.

9476119-8.jpg

Tanács: Az a helyzet, hogy nehéz, hiszen mindannyian minél olcsóbban szeretnénk megúszni a vásárlást. Ennek ellenére próbáljunk az interneten utána olvasni a terméknek, véleményeket és kritikákat keresni róla, amely alapján azért behatárolhatjuk, hogy mire számíthatunk az adott termékkel.

7. Halogatás

Gyakran aggódunk ok nélkül, ez ellen pedig nem nagyon lehet mit tenni, egyszerűen így működik az emberi agy. Komolyabb baj azonban, hogy a túlaggódott és eltolt vásárlások később még jobban visszaüthetnek. Rendszerint ugyanis a fizetésnap környékére toljuk ezeket a vásárlásokat, amikor is „felbátorodva” még bátrabban és felelőtlenebbül szórjuk a pénzt, mintha a múltkor megvettük volna azt az egy valamit, amit akartunk.

9476119-9.jpg

Tanács: Legyünk felelősek, és legyünk tisztában azzal, hogy ha valami kell, akkor azt nincs mese, meg kell venni, lehetőleg pedig minél hamarabb. Ha nincs szükségünk az adott dologra, akkor pedig kár idegesíteni magunkat rajta, egyszerűen lépjünk túl és felejtsük el.

 

 

 

 




 

 

 

8. Diderot-effektus

A Diderot hatás azt jelenti, amikor egy új dolog birtoklása egy olyan vásárlási spirálba dönt, ami mindegyre újabb és újabb dolgok megszerzését vonja maga után. Olyan dolgokét, amik korábban soha nem hiányoztak a boldogságunkhoz, most azonban sürgető kényszert érzünk a megvásárlásukra.

Denis Diderot a nagy francia Enciklopédia főszerkesztője volt, és teljesen átlagos életet élt. Egészen 1765-ig legalábbis, amikor a dolgok megváltoztak. Ekkor Diderot vett magának egy vörös öltözéket. Ezután azonban minden elromlott. Az öltözet gyönyörű volt. Annyira szép, hogy a hirtelen minden egyéb tulajdona kopottnak, és ócskának tűnt mellette. Ő úgy írta ezt le, hogy nem volt „egység” a dolgai között. Úgyhogy vett egy damaszkuszi szőnyeget a régi helyett. Aztán úgy érezte, ez sem elég, és vett szobrokat a lakásába, új tükröt, és a fonott széket is száműzte, helyére egy bőrfotel került, és így tovább. Innen ered a Diderot-hatáskifejezés.

9476119-1.jpg

Tanács: Vásárlás előtt alaposan gondoljuk végig, hogy tényleg szükségünk van-e az adott holmira és nem-e kényszerít bele minket fölösleges kiadásokba.

9. Pszichológiai trükkök

Kellemes zene, meleg színek, finom illatok, mindez nem véletlen az üzletekben. Noha sokszor nem is gondolnánk, ezek a dolgok bizony akaratlanul is vásárlásra ösztönöznek bennünket. Egyes embereknél pedig még nagyobb hatásuk lehet, ők ugyanis a boltban történő vásárlást egyfajta „kikapcsolódásként” fogják megélni ezek miatt a külső behatások mellett, magyarra fordítva tehát élvezni fogják a pénzköltést.

9476119-6.jpg

Tanács: Ha sehogy sem tudunk elvonatkoztatni a boltban ért külső behatásoktól, akkor drasztikus megoldásokra van szükségünk. Használjunk fejhallgatót, hogy elnyomjuk az üzletekben játszott zenéket és mindig jóllakottan menjünk vásárolni, hogy a pocakunkon keresztül ne lehessenek hatással az agyunkra.

10. Vásárlásba hajszolás

A műszaki és háztartási osztályokon bóklászó „tanácsadók” nem csak azért kapják a fizetésüket, hogy megmutassák neked, hogy hol van az a porszívó, amit a katalógusban láttál. Valójában az ő feladatuk, hogy az ügyes, betanult trükkök és sablonok segítségével vásárlásba kényszerítsék a vásárlókat.

9476119-10.jpg

Tanács: A saját magunk érdekében jó, ha már eleve úgy megyünk a boltba, hogy az interneten mindennek utánanéztünk az adott termékkel kapcsolatban. Ne hagyjuk, hogy a tanácsadók rábeszéljenek minket az általuk jobbnak gondolt termékre, legyünk határozottak és céltudatosak. Lehetőség szerint sose egyedül, hanem mondjuk egy barátunkkal közösen menjünk vásárolni – így sokkal nehezebben tudnak majd bennünket befolyásolni.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?