Egy amerikai misszionárius megölése döbbentette rá a világot, hogy van egy törzs az Indiai-óceán egyik szigetén, amely még a kőkorszakban él.
A Daily Mail most egy rejtélyes és félelmetes népcsoport titkai után próbált eredni.
Mérgezett nyilak, kések, dárdák, kövek – ezek a Bengáli-öböl Észak-Szentinel-szigete őslakóinak félreérthetetlen üzenetének fenyegető eszközei.
A szentinelézek egyik a világnak kevés „érintetlen népe”, és úgy tűnik, eltökélt szándékuk, hogy az is marad. Éppen ezért kínosan keveset tudunk nyelvükről, kultúrájukról, hitvilágukról, de még arról sincsenek biztos adataink, hogy mennyien vannak. Csupán annyi sejthető, hogy boldogan és egészségesen éltek a 35 négyzetkilométeres, gyertyafaerdővel borított szigeten az elmúlt 30.000 évben. Ez idő alatt elsősorban vaddisznóhússal, kagylókkal, bogyókkal és mézzel táplálkoztak, energikus tömegs**x-szertartásokat rendeztek a tengerparton, és a látogatókat többnyire nyílzáporral vagy pengeéles machetékkel bírták távozásra.
Éppen ezért nem meglepő, hogy Chaut mérgezett nyíllal lőtték le, majd kötélen húzták végig a parti fehér homokban, míg végleg ki nem lehelte a lelkét.
A fiatalember, aki az oklahomai Oral Roberts teológiai egyetemen végzett, már korábban bejelentette, hogy számára Észak-Szentinel „kötelező kaland”, és életcéljaként jelölte meg a szentinelézek keresztény hitre való térítését. Jó szándékú, ám naiv és meggondolatlan tervéért szörnyű halállal kellett halnia.
A szerencsétlen misszionárius valójában törvénysértést követett el. Az indiai törvények szerint ugyanis tilos öt tengeri mérföldön belül megközelíteni a szigetet, sőt, tavaly óta tilos az Andaman-szigetek, köztük a Észak-Szentinel őslakosait filmezni. Ez egyfelől védi a túl merész látogatókat, hogy nehogy úgy járjanak, mint Chau, másfelől – és ez a fontosabb – biztosítja a világ tán utolsó korai kőkorszakban élő törzsének túlélését. Ha elszigeteltségük megszűnne, valószínűleg hamarosan valamennyien belehalnának, mert szervezetük nem tudna védekezni a civilizált világ leggyakoribb betegségeivel, akár egy egyszerű megfázással szemben sem.
Sophie Grieg, a Survival International egyik vezető kutatója szerint a szentinelézek a bolygó egyik legsebezhetőbb népcsoportja.
Vélhetően ők az első ázsiai emberi lények utolsó közvetlen leszármazottai, akik 75 ezer évvel ezelőtt jutottak el Afrikából a Közel-Keleten át Indiába, és az Andaman-szigetekre.
Ez tökéletes hely volt számukra a letelepedésre, mert nem volt szükségük földművelésre. A férfiak vadásztak, halásztak, csont és keményfa-végű nyilaikkal. A nők gumókat, gyökereket, kókuszdiókat, bogyókat szedtek. Nyáron mézet gyűjtöttek és bekenték testüket egy különleges, falevelekből készült kenőccsel.
Ruhát nem viseltek, csupán néhány levél, rost és dísz fedte a testüket, és minden családnak saját kunyhója volt.
Az első dokumentált érintkezés a törzzsel mintegy 1000 évvel ezelőttre tehető, amikor kínai és arab felfedezők próbáltak bejutni a szigetre, de ugyancsak barátságtalan fogadtatásban volt részük. Az őslakosokat egy méter magas, madárcsőrű lényeknek írták le. Azóta szinte minden megközelítési kísérlet katasztrófával végződött.
Marco Polo a 13. század végén azt írta róluk, hogy „a legerőszakosabb és legkegyetlenebb emberek, akikkel valaha találkozott, mindenkit megesznek, akit foglyul ejtenek.” 1563-ban Cesareo Federici itáliai hajós is figyelmeztetett: senki sem kössön ki a szigeten, ha kedves az élete.
Amikor a britek 1850-ben gyarmatosították az Andaman-szigeteket, és fegyenctelepet hoztak ott létre, a szentinelézeket békén hagyták a maguk paradicsomi szigeten. Aztán 1970-ben egy antropológus csoport érkezett ide, elmondásuk szerint először őket is nyílzáporral köszöntötték, de után részesei lehettek egy nagy tengerparti termékenységi rítusba. Voltak mások is, akik baráti módon próbáltak náluk partra szállni, de a szentinelézek azokból sem kértek.
A külvilág primitíveknek tartja őket, de valójában nem azok, mert bár nem tudnak számolni, botanikai, zoológiai és gyógyítói ismereteik lenyűgözőek.
Valószínűleg természetközeliségüknek köszönhették, hogy túlélték a negyedmillió áldozatot követelő 2004-es cunamit, a mert megérezték a tengerrengést, tudták, hogy közeledik egy óriási hullám, és felmásztak legerősebb fáik tetejére.
