Egyéb

VV9: Csoki lett a kiválasztott

Megtartották a Való Világ kilencedik szériájának második kiválasztását, ahol megint a villalakók tábla előtt szavaznak, ki menjen párbajra.  Az előzőn szavazategyenlőség volt, ilyenkor a villamester dönt arról, hogy ki megy végül párbajra.

 

 

Mivel Era visszajött egy párbajról, így rá nem lehetett szavazni, Hunor pedig nem használta fel a szuperképességét, amivel le tudja venni a párbajról visszajövő játékosról azt, hogy akár újra párbajozni küldhessék rögtön. A kiválasztáson végül a villalakók

Csokit küldték párbajra sok szavazattal.

 

DopeMan a Való Világról: szerinte a műsor azt bizonyítja, hogy a generációja szülőként teljes kudarcot vallott

 

 

 

Valószínűleg Ginu lesz a másik párbajozó, mivel Csoki rá pakolta a jelét.

 

 

 

Ezen kívül ami történt még az összefoglalóban:

  • Krisztián ismét ocsmányul viselkedett, leribancozta Vivient, és elmondta, hogy kint nem kavarna vele.
  • Zsuzsu megróbált rakottkrumplit főzni szerény képességekkel. Nem tudott krumplit vágni késsel, majd végül vágott, de olyan vékony szeleteket, hogy át lehetett látni rajta, szóval a szokásos főzős bénázásait tolta.
  • Roli és Hunor taktikáztak, Roli azt mondta, már nem bízik az Erában.
  • Némi gyerekes csínytevés össznépi kajacsatába fordult a konyhában, utána viszont kitakarították a villát, ami így olyan tiszta lett, mint beköltözés óta soha.
  • Zsuzsunak azt mondta Hunor, hogy tök feszes a feneke ahhoz képest, hogy milyen nagy, úgyhogy egész nap azon kattogott a lány, hogy nagy a feneke.
  • Reni bejelentette, hogy ő mostanában elkezdett gondolkodni.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?