Igaz történetek

13 hátborzongató dolog, amit a képzeletbeli barátjukról mondtak a gyerekek

Nincs azzal baj, ha képzeletbeli barátai vannak a gyerkőcnek. A gond akkor kezdődik, ha a kiskölyök túlságosan is valóságosan kezdi kezelni a nem létező barátját – ez ugyanis a frászt tudja hozni a felnőttekre. A gyermekeknek persze híresen élénk a fantáziája, ezért nem is csodálkozunk túlságosan, ha néha képesek olyan dolgokat kitalálni, amiken még a saját szüleik is csak ámulnak olykor. Vannak azonban esetek, amikor az embernek olyan érzése támad, hogy talán többről is lehet szó, mint az élénk fantáziájú kisgyermek képzeletének játékáról…😶

 

 

 

1 Piros ruhás hölgy

A kistestvérem egy időben állandóan arról beszélt, hogy időnként, főleg éjszaka meglátogatja egy talpig vörösbe öltöző idős hölgy. Még a nevét is fel tudta idézni. Frannie volt, és nagyon öreg volt, és az ágya mellett állt, és nézte, ahogy alszik.

Időnként elkezdett neki énekelni, miközben lebegett. csak később tudtam meg, hogy a házban korábban egy távoli rokonunk halt meg, agy idős hölgy, aki imádta a piros színt. Mikor megmutattam egy régi albumban az illetőt, azonnal rávágta, hogy „Ő az, aki meg szokott este látogatni!”

2 Barát

Egyszer egy tanárnő hallott ki egy érdekes beszélgetést, az iskola folyosóján. Két alig 6 éves gyermek beszélgetett:

  • – Mitől akarsz írni?
    – Jackről.
    – Ki az a Jack?
    – A barátom, és láthatatlan.
    – Oké, mesélj valamit róla!
    – Már halott.
3 Slenderman

A fiam alig három évesen mindig mondogatta egy időben, hogy egy riasztó külsejű bácsi kukucskál az ablakunkon éjszakánként.

Én pedig voltam olyan bolond, hogy visszakérdeztek – bár ne tettem volna – hogy ki volt az, mire a gyerekem azt felelte, hogy „Nem tudom, nem volt neki arca.”


4 Az asztal alatt lakó szellem

A kistestvérem szerint a dohányzóasztal alatt lakott egy bizonyos férfi, Roger, aki láthatatlan volt, és volt egy nagy családja. gyönyörű feleséggel volt, és 9 nagyon aranyos gyermeke. Gyakran beszélt róluk és volt, hogy játszott is velük.

Egy napon aztán azzal állított elő, hogy „Roger nincsen többé itt. Megölte az egész családját egy puskával, majd magával is végzett”.

5 Shaggy

Egyszer az anyukám mesélt arról, hogy volt egy képzeletbeli barátja. Az ő szülei szerint állandóan vele játszott, és volt, hogy naphosszakat bújócskáztak.

Egy napon aztán nagyon összevesztek, és azzal állított oda a szülőkhöz, hogy: „Shaggy-t megöltem. Feldaraboltam, majd a fagyasztóba tettem!”.

Mindezt 5 évesen.

6 Gyilkos kisgyerek

A tesóm nagyon ijesztő dolgot művelt alig 2-3 évesen. Rendszeresen játszott különféle műanyag és fajátékokkal. Külön kedvencei voltak a nehézkes fakockák, amik segítségével napközben képzeletbeli barátjával játszott.

Mindig azt mondta, hogy együtt építenek, és ő segédkezik abban, hogy ne boruljon össze, amit építenek. Egy alkalommal az apám aludt, a kezébe kapott egy műanyag játékkalapácsot, majd apám fejéhez guggolt, és elkezdte suttogni: „Törd be apa fejét!”

7 Lány a szekrényben

Amikor a lányom három éves volt, volt egy képzeletbeli barátja, Kelly. A lány a szekrényben élt, éjszakánként pedig a kis hintaszékben ült és figyelte a lányomat, ahogy alszik. Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, majd szépen ki is nőtt ebből a lányunk.

Két évvel később azonban épp a Ryan Reynolds-féle Rettegés háza című filmet néztük a feleségemmel, amikor a lányunk váratlanul belépett a szobába, pont annál a jelenetnél, amikor egy halott, fekete szemű nőt mutattak a képernyőn. A lányom nem lepődött meg, így szólt:

  • Jé, ő pont úgy néz ki, mint Kelly.
  • Milyen Kelly? – kérdeztük.
  • A halott lány a szekrényemben.
8 Fiú a fán

Egyszer a temető közelében sétáltam az unokahúgommal, amikor a lány egyszer csak felpillantott a fára és megkérdezte: „Mit csinál az a fiú a fán?” Természetesen nem volt semmilyen fiú a fán, ő azonban ragaszkodott hozzá, és még azt is leírta, hogyan néz ki pontosan. Azóta kerülöm a temetőt.

9 Hangok a fejben

Amikor a testvérem fiatal volt, néha rendkívül zavarba ejtően viselkedett. Állandóan beszélgetett egy képzeletbeli valakivel, majd egy nap anyám ezt a beszélgetést csípte el: „Nem ölhetem meg! Ő az egyetlen apám!”

10 Halott szellemek
Scary-Ghost.gif

A kisgyerek, akinél dadusként dolgoztam gyakran beszélgetett a képzeletbeli barátaival. Egyszer megkértem, hogy mesélje el, hogyan is néznek ki, amikor kiderült, hogy egytől-egyig halottak. Az egyiküknek nem volt feje, a másikuk egy idős hölgy volt és így tovább. Egy közös volt bennük, hogy mindegyikük vérben úszott, a fej nélküli embernek pedig még a belső szervei is látszódtak a nyakánál. Legalábbis a 6 éves kisfiú szerint.

 

 

 

 

 

 

11 Elhunyt nagypapa

A kislányom egy ideig azt bizonygatta, hogy minden éjjel bejön egy férfi a szobájába, és keresztet rajzol a homlokára. Leírta, milyen a külseje, és olyan volt, mintha a férjem 16 éve elhunyt apjáról beszélne. Ekkor kiderült, hogy az apósom annak idején tényleg tett keresztet a gyerekei homlokára esténként.

12 Kígyónyakú férfi

Miközben öltöztettem a lányomat a gardrób előtt, ő rám nézett és folyamatosan nevetett. Megkérdeztem, mi olyan vicces, mire ő azt mondta, a férfi. Visszakérdeztem: „Milyen férfi?” Mögém mutatott és azt mondta, a férfi a kígyónyakkal. Megfordultam, de senki nem volt ott. Rettegtem utánanézni a ház történetének, hátha valaki felakasztotta magát itt. Mindenesetre a lányom nem félt.

13 Festett kép

Mikor a fiam 4 éves volt, festettem neki egy képet Micimackóról, és amíg ő aludt, kitettem a hűtőre. Másnap reggel mondtam neki, hogy van egy meglepetésem. Mire ő annyit mondott: „Tudom, láttalak.” Visszakérdeztem: „Hogyan, te láttál?” „Igen, festettél nekem egy képet. Láttalak, miközben aludtam.”

13 Férfi az emeleten

Egyedül voltam otthon a 3 éves gyerekemmel, amikor furcsa zajt hallottunk. Bejártuk az egész lakást, bementünk a spájzba, majd lementünk a földszintre is. Miután már pár perce lent voltunk, megszólalt: „Az a férfi miért nem jött le velünk?” Én meg visszakérdeztem: „Kicsoda?” „Aki velünk volt még fent. Hogyhogy nem jött le velünk?”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?