Életmód, Érdekes

Állandóan piszkálták a fiatal lányt a külseje miatt, elköltött 14 milliót plasztikai beavatkozásra, most megőrülnek érte a férfiak

A svájci Celine Centino-t tinédzser korában folyamatosan bántották az osztálytársai a külseje miatt. Azt mondták neki, hogy úgy néz ki, mint egy fiú, nincsenek mellei, vagy a fenekem túl nagy és ehhez hasonlók. Ez olyan mély nyomot hagyott a lányban, hogy egy idő után már be sem mert menni az iskolába, és inkább betegnek hazudta magát, hogy ne legyen célpontja a másokban hibát kereső iskolásoknak.

 

 

 

 

 




Celine, a plasztikai műtétek előtt.

Celine egyre kevésbé érezte jól magát a saját bőrében, és úgy döntött, hogy változtat ezen, és plasztikai műtétekkel oldja meg a problémát. Elkezdett spórolni, és keményen dolgozni kezdett, minden keresetét félretéve az operációkra.

2013 szeptemberétől kezdve négy éven keresztül több műtéten is átesett. Háromszor nagyobbították meg a mellét, átalakították az orrát, feltöltötték az ajkait és az arcát és állát. Mindez összesen 50 ezer svájci frankot, azaz több mint 14 millió forintot emésztett fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eredmény pedig magáért beszél:

„Csúnya Celine” a múlté lett. De az átváltozás nem csak a testét érintette. Elmondása szerint sokkal magabiztosabb, és lelkileg is erősebb lett, miután megműtette magát. Ha most mond valaki csúnyát róla, már lerázza magáról a kritikákat.

 

 

 




 

 

 

Celine-nek most már egy több mint negyvenezer követővel rendelkező Instagram oldala van, ahol egymás után kapja a dicséreteket külsejére. „A férfiak megőrülnek értem” – mondta a nő. Aki hozzátette, ha most találkozna valamelyik korábbi szekálójával, figyelemre sem méltatná. Nem érdemlik meg, hogy beszélgessenek velem – jelentette ki a nő.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?