Érdekes

A barátja dagadt kocának csúfolta, 7 évvel később a nő így vágott vissza a pasijának!

Alvina Rayne boldog édesanya, a története viszont nem épp a kirakatba illő. Azzal, hogy anya lett, teljesen megváltozott az élete, és ez a változás a külalakjára is rányomta a bélyegét. 130 kilóra hízott, a túlsúlya pedig hatalmas éket vágott ő és a barátja közé, de ahogy a helyzetet kezelte, Alvina minden elismerést megérdemel!

 

 

 

 




A barátja dagadt kocának csúfolta, 7 évvel később a nő így vágott vissza a pasijának!

A nő imádja az anyaságát és a gyerekét. A párja folyamatos sértegetéseit viszont sehogy sem tudta lenyelni. Megelégelte hát a dolgot, összegyűjtötte minden erejét, és olyant tett, amivel ma mindenki kalapot emel előtte. Bátorságra és kitartásra vonatkozó leckét adott fel a férfinak azzal, hogy kiegyensúlyozott diétával és rendszeres testmozgással bombanővé formálta magát, aki bármelyik pillanatban felveheti a harcot a legmenőbb címlaplányokkal.
Alvina elmesélte, hogy az életmódváltása néhány betegségtől is megszabadította, amelyet a túlsúly okozott nála. Amíg szinte 1,5 mázsát nyomott, folyton magas vérnyomással küzdött, 2-es típusú cukorbetegség jelentkezett nála, aztán ott volt a policisztás petefészek, illetve a szorongás- és a pánikrohamok, melyekkel gyakran szembe kellett néznie.

 

 

 

 




 

 

 

Egyáltalán nem jó irányba haladt az egészsége. De ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassa az életét, pár döntést meg kellett hoznia. Először is, szakított a férfival, aki hájas kocának csúfolta, és akinek végül is az új életét köszönheti. Aztán átgondolta az étrendjét is: 75%-ban egészséges zsírokra, 20%-ban fehérjékre és 5%-ban egészséges szénhidrátokra alapozta az étkezéseit.



Alvina gyorsan és arányosan dobta le magáról a kilókat. Zöldségekkel és gyümölcsökkel csillapította az étvágyát, és napi rendszerességgel sportolt. Ma 32 éves, mindössze 58 kiló, boldog párkapcsolatban él, egészséges és olyan alakja van, amitől neked is leesik az állad. Jól érzi magát a bőrében, a tapasztalatait pedig mindenkivel meg szeretné osztani, akinek csak egy löketre van szüksége a változáshoz.

 

 

 

 

forrás

 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?