Életmód, Érdekes

Ez a 29 „tudományos tény”, úgy hülyeség, ahogy van! Mégis, csak kevesen vannak vele tisztában!

A tévhitek elleni harc sosem állhat meg.

Időtlen idők óta keringenek olyan „tudományos” tények, amelyeknek valójában nincs semmi valóság alapja.

Az Insider most összeszedett párat, hátha sikerül eloszlatni néhány tévhitet.




1.
A legtöbb gyémánt nem kőszénből préselődve keletkezik. A gyémántok általában 140-190 kilométeres mélységben keletkeznek, míg a kőszén a földfelszíne alatt körülbelül 2 kilométeres mélységben található.
2.
Nem halsz meg sem te, sem a háziállataid, ha esztek a Mikulásvirágból, de azért inkább ne kóstoljátok meg. Betegséget és bélpanaszokat okozhat.
3.
Nem ölsz meg senkit, ha ledobsz egy 50 centest az Empire State Buildingről. Az érme csúcssebessége 80 km/h lehet, ami kevés ahhoz, hogy bárkit megöljön.
4.
A szőkék és a vörös hajúak nem „halnak ki”. Gének nem szoktak kihalni. A recesszív gének, mint azok, amelyek a szőke és vörös hajszínért felelősek, generációkon keresztül öröklődhetnek anélkül, hogy előjönnének a hajszínben.

 





 

5.
A haj és a körmök valójában nem nőnek tovább, ha meghalunk. A bőr húzódik össze.
6.
A takony színéből nem lehet megállapítani, hogy bakteriális vagy vírusos fertőzésről van szó – betegségtől függően a citromsárgától a zöldig bármilyen lehet.
7.
A békáktól nem kaphatsz szemölcsöt, viszont ha kezet fogsz egy szemölcsös embertől, akkor kaphatsz. A HPV (human papilloma vírus) vírus okozza a szemölcsöt, és csak az emberekre jellemző.
8.
A struccok nem dugják homokba a fejüket, ha félnek. Sőt, soha nem dugják homokba a fejüket. Veszély esetén halottnak tettetik magukat.

9.
A véred sosem kék, inkább sötétpiros, ha épp nem szállít oxigént. Azért tűnik kéknek, mert a bőrön át látod.

 

 




 

 

10.
A cukortól nem lesznek hiperaktívak a gyerekek. Több kísérletet is végeztek, ahol a gyerekek ugyanolyan aktívak voltak akár cukros, akár cukormentes italokat kaptak.
11.
Ha recsegteted a csuklódat, lehet, hogy idegeseted a munkatársaidat, de nem kapsz ínhüvely gyulladást tőle. Az ínhüvely gyulladás oka többek között lehet öregség, sérülés, elhízás és genetika.
12.
Az organikus ételekben is lehetnek permetezőszerek. Csak olyan alacsony a szintjük, hogy nem kell aggódni miattuk.
13.
A stressz nem játszik jelentős szerepet a krónikus magas vérnyomás kialakulásában. Az erős stressz átmenetileg emelheti a vérnyomást, de nem ez a hypertenzió fő oka. A genetika, a dohányzás és a rossz étkezés sokkal jelentősebb kiváltó ok.
14.
A villám simán becsaphat ugyanoda többször. Az Emprie State Buildingbe például évente akár százszor is.

15.
A lemmingek nem követnek el tömeges öngyilkosságot, bár vándorlás közben valóban megesik, hogy leesnek egy szikláról, ha ismeretlen területen járnak.




16.

Nem igaz, hogy születésedkor rendelkezel az összes agysejttel, amid csak lesz életedben. A neurogenezis révén az agy még felnőttkorban is állít elő új agysejteket.
17.
A képen látható dinoszauruszt sokan brontoszaurusznak neveznék – még Michael Crichton is annak hívta a Jurassic Parkban –, de valójában apatoszaurusznak hívják. A téves névadás két paleontológus vitájára vezethető vissza, mintegy 130 évvel ezelőtt.

18.
Az aranyhalaknak igazából nagyon jó memóriája van. Hónapokig is képesek emlékezni dolgokra, nem csak percekig, ahogy sokan mondják.

19.
A HIV valószínűleg nem majmokkal való szexszel terjedt át az emberekre, hanem a majmokra való vadászat során, amikor a majom és ember vér érintkezésbe került.
20.
A kutyák és macskák nem szürkében látnak mindent. Kéket és zöldet látnak. A kutyák nagyobb területet látnak, mint az emberek, viszont nem látnak olyan messze, mint mi.
21.
Az emberek nem csak az agyuk 10%-át használják. Az egész agyunkat használjuk, csak nem mindig egyszerre, ugyanakkor.
22.
A Tourette-szindrómás embereknek csupán egy kis része kiabál váratlan pillanatokban káromkodásokat, sokkal több megjelenési formája is lehet, például akaratlan mozdulatok és hang tikkelés.
23.
A kora középkorban lényegében minden tudós úgy tartotta, hogy a föld gömbölyű és nem lapos. Az a mítosz, hogy az emberek laposnak hitték a földet, az 1940-es években kezdődött.




24.
A cápák igenis képesek rákot kapni. Azt a legendát, hogy a cápák nem leszek rákosak, I. William Lane terjesztette el, aki cápaporcot árult rákellenes szerként.
25.
Nem a kínai Nagy fal az egyetlen ember alkotta tárgy, ami látható az űrből. Attól függően, hogy definiáljuk az űrt, más építmények is láthatóak, de például a Holdról nem látható semmi, csak a fényeink.





26.
Nincs olyan, hogy fotografikus memória, csak nagyon jó memória.
27.
A mikrohullámú sütő nem okoz rákot, csak felmelegíti az ételt. Igazából csak kevés sugárzásfajta okoz rákot, és az is a dózistól függ – ugyanúgy, ahogy a napfény is okozhat bőrrákot, de megfelelő dózis segít a testednek D-vitamint előállítani.
28.
Legenda, hogy a mekis hamburgerek nem bomlanak le. Csak megfelelő körülmények kellenek – víz és meleg a mikrobáknak, amik lebontják az ételt.
29.
Nem tart hét évig megemészteni a rágót. Valójában nem emésztjük meg. Néhány órán belül annak rendje-módja szerint távozik a testünkből.

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?