Belföld, Hírek

Szelényi Iván: Orbánt ez az ellenzék soha az életben nem tudja leváltani

 
Független Hírügynökségnek Szelényi Iván elárulja, a rendszerváltás óta most először valóban akart szavazni, de megijedt. Karácsony Gergely rokonszenves neki, de az MSZP-re képtelen volt voksolni, a párt taszította.

Karácsony nagy kincs lehetne

a magyar politikának, bár róla sem tudja, van-e benne elég hatalomvágy, ami egy olyan párt felépítéséhez kell, amely legyőzheti a Fideszt, amely győzött, de kiderült, Orbán Viktor leváltható, a „migránsozás” nem tart ki sokáig.
A professzornak teljesen elfogadhatatlan, hogy egyetlen ellenzéki pártvezető sem lépett fel nyíltan a „migránsozás” ellen, miközben az elöregedő magyar társadalom bevándorló nélkül nem fog tudni nyugdíjakat fizetni.
Ő is tudja, ezen vesztett volna szavazatokat az ellenzék, de lett volna morális tőkéje, amikor később kiderül, a kormány által felkorbácsolt félelemre nincs ok. Az ellenzék viszont hallgatott, cáfolta a kerítés lebontásának vádjait, még  arra sem törekedett, hogy kerülje a kormányzat szókészletét, menekülteket mondjon inkább.
 
 

A mai ellenzék együtt is kormányképtelen

Ez az ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudja legyőzni a Fideszt. Ha arányos lenne a rendszer, akkor legfeljebb koalícióra kényszerült volna Orbán Viktor. De tessék elhinni, akadt volna partnere a meglévő pártok között; az LMP vagy a Jobbik erre is biztosan hajlandó lett volna.

A mai ellenzék együtt, Gyurcsány és Vona elképzelhetetlen egy kormányban, a szakértői kormány ötlete vicc, jöhetett volna új választás és az újabb Fidesz-győzelem.

Vagyis a ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. A legnagyobb probléma az, hogy ma nincs olyan párt, amelyik a Fidesz váltópártja lehetne.
Helyette egy működésképtelen, kaotikus koalíció létezik, amelynek egyes szereplői egykor gárdista egyenruhában vonultak fel a parlamentben, s most tőlük várjuk, hogy liberálisokkal és állítólagos szocialistákkal kormányozzanak együtt?

A Fideszt egy a baloldaltól a jobbközépig terjedő néppárt legyőzhetné, a lejáratódott jelenlegi ellenzéki pártok (DK, MSZP, Jobbik, LMP) összefogása nem. Szelényi Iván az LMP-ről azt mondja, ha

a párt nem létezne, akkor ezt írná fel receptnek az orvos Orbán Viktor számára.

 
Azért sem szavazott, mert nem bízott abban hogy a négy pártból valami kijön.

Négy balszerencsés pártból, legfeljebb négyszeresen balszerencsés politikai erő válhat.

Ő nem híve a konspirációs elméleteknek, de amit némely ellenzéki művelt, az alapján logikus következtetésnek tartja, hogy Orbánnak dolgozott. Jó ötlet volt Simicska Lajosé, hogy a szélsőséges Jobbikot a centrum felé tolta, csak nem ezzel a gárdával, és Gyurcsány Ferencnek is igaza volt abban, hogy új párt kell.

Ennek az ötletnek csupán az a baja, Gyurcsány Ferenc legalábbis azt hitte, hogy ezt a pártot neki kéne vezetni. Pedig ebben a pártnak mindenkire szükség lenne, csak Gyurcsányra nincs.

 
 
Az utcai tüntetés szerepét nem becsülné le, de nyoma sincs forradalmi helyzetnek, a Fidesz nemzeti radikalizmusának komoly a társadalmi háttere.
A professzor ezt követően jelzi, hogy szerinte Lázár János valójában azért távozik, mert túl erőteljes politikusként jelezte: ha kellene az egész országot elvezetné, őt Hódmezővásárhelyre száműzi a rendszer, amely illiberális, mint Putyiné, Erdogané. Magyarországon a bírói függetlenség megtörése, a civilek elleni hadjárat Orbán Viktornak nehézkesebb, mert az Európai Unióval azt nehéz lesz elfogadtatni.
 
 
forrás: 24.hu
 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?