Belföld, Hírek

„A Fidesz még több hatalmat és befolyást akar”

 
Már 35 éve tudósít Budapestről, és úgy érzi, visszatértek a régi idők: olyan gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző.
 
„Úgy tűnik, mintha a politikai elit újra úgy vélné, az újságíró feladata a hatalom kiszolgálása. Mindig nehéz volt Magyarországon középen állni, most ismét a ‘vagy velünk, vagy ellenünk’ gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző” – mondta a HVG-nek adott portréinterjúban a BBC 35 éve Magyarországon élő tudósítója, Nick Thorpe. A cikket a Népszava szemlézte.
 
 

„Paranoia uralkodik, úgy érzem, amikor a Fidesz van hatalmon, egy pillanatra sem áll meg, hogy élvezze, amit elért: folyamatosan úgy viselkedik, mintha ellenzékben lenne, még több hatalmat és befolyást akar”

– fogalmazott az író-újságíró.

„Aggasztó, hogy olyan országban élek, ahol úgy lehetett megnyerni a választást a menekültellenességgel, hogy közben senki sem akar ide jönni: a migránsok nem állnak sorba a kapuknál”

– mondta Thorpe, aki ennek ellenére is nagyon szereti az országot és a magyarokat.
Szerint egy „nagyon cinikus politikai játék zajlik Magyarországon, aminek az egyetlen célja a választások megnyerése”.

„A Fidesz kinyitotta Pandora szelencéjét, nem tudom, mi lesz a vége. Aggódom a magyarországi belső békéért, hiszen végül is mindannyian valamennyire idegenek vagyunk a többiek számára”

– fogalmazott a tudósító, aki szerint senki nem lesz boldogabbak, ha fenyegetésként tekint más emberekre. Azt mondta: szeretne Magyarországon maradni, de „nagyon nehéz olyan országban élni, ahol növekvőben van az idegengyűlölet”.
 
 
forrás: sztarklikk.hu
 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?