Belföld

Élő adásban rákosizták Orbán Viktort: a Jobbik meghekkelte a Tv2-t

Meghívta a Tv2 a Jobbik szóvivőjét, hogy természetesen a párt gyenge szerepeléséről kérdezzék, de emlékezetes interjú lett a vége. Hasonlóképpen a köztévés szereplést kihasználó ellenzéki pártokhoz, a jobbikos olyan állításokat mondott bele a kamerába, amilyet még nem láthattunk Andy Vajna propagandatévéjében. A műsorvezető lefagyott, lekeverni nem tudták, végül egyszerűen kisétált a stúdióból.
 
Jakab Pétert, a Jobbik szóvivőjét azért hívták be a Tv2 reggeli műsorába Istenes László felkonferálása alapján, hogy a vártnál gyengébben szereplő Jobbik választási eredménye, Vona emiatt bejelentett lemondása és így a párt jövője legyen a téma. Az első kérdés/felvetés így nyilván rögtön az volt, hogy mennyit „rontott” a Jobbik.
Csakhogy Jakab utólag egyértelműen azzal a céllal érkezett, hogy – akárcsak a voksolás előtt a közmédiába 5-5 percekre beszabadult ellenzéki pártok – emlékezetesen odategye a párt véleményét a revolvermédiaként működő csatornáról, ami számos lejárató anyagot készített Vonáról a kampány idején.
 
A Tv2 a média no go zónája, ahol a fideszes szokásjog uralkodik
Így először is megköszönte, hogy ott lehet, mert bár másfél éve a párt szóvivője, először jutott be a Tv2-ba, ahogy ő nevezte, a „magyar médiavilág leghírhedtebb no go zónájába”. Ahol nem a magyar törvények a hatályosak, hanem valamiféle fideszes szokásjog. Itt lehet hazudozni, álhíreket gyártani a Jobbikról” – folytatta.
Tudunk ezekről beszélni, csak akkor én is másképp fogok kérdezni – mondta erre némi burkolt fenyegetéssel erre a műsorvezető, aki próbált közbevágni, itt már érezve, hogy baj van.
Jakab viszont nem hagyta megakasztani a beszédét, tovább mondta a magáét: az NVB és a Kúria döntése alapján is köteles lett volna a Tv2 a kampányidőszakban a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében behívni a jobbikosokat is, de ezt nem hajtották végre.
 
„Azt gondolják, hogy Andy Vajna közpénzen felhízlalt csatornája nem a törvények hatálya alatt áll, csak Orbán Viktoré alatt” – mondta, de felhozta aTv2 híradósainak, arcainak Orbán melletti nyílt kampányolását is. Ezzel szerinte a tévé szerves része volt a választási csalásnak, aminek az eredményét láthattuk.
Élőben belemondta a kamerába, hogy Orbán Viktor = Rákosi
Ha már személyeskedünk, a Hír Tv nem szerves része? – próbált újra visszavágni/kérdezni Istenes. Hiába, mert Jakab tovább beszélt arról, hogy csalás történt, nem fogadják el a választási végeredményt. Az egyre feszültebb párbeszéd Orbán március 15-i beszédének felidézésével folytatódott, a szóvivő szerint ugyanis hiába fenyeget az elégtétellel a miniszterelnök, mert nem félnek, féljenek azok, akik 8 éve a rendszer haszonélvezői.
„Tízezer magyar munkavállaló egyéves jövedelméből migránsoztak és sorosoztak, miközben ezrével engedték be a migránsokat, miközben tönkretették az egészségügyet és az oktatást” – mondta – ezt teszi a Tv2 is, amikor közpénzből riogatja az embereket.
 
„Az ötvenes években Rákosi Mátyás, vagyis a korabeli Orbán Viktor azt mondta, hogy a sajtó feladata nem a tájékoztatás, hanem a tömegnevelés, ezt magyarul úgy hívjuk, agymosás. Én nem szeretnék az 50-es években élni” – tette hozzá.
„Hívjanak legközelebb is”
Istenes itt már végképp átment szánalmasnak tűnő védekezésbe, teljesen elvesztette műsorvezetőként a kontrolt, a Hír Tv-t próbálta ismét előhozni. Jakab viszont nem hagyta magát, még gyorsan tüntetni hívta, ahogy mindenkit most szombatra.
Végül maga zárta a beszélgetést, egyszerűen felállt, kezet fogott a teljesen lefagyott Istenessel, és kisétált azzal, hogy köszöni, „hívjanak legközelebb is”.
A Mokka reggeli interjúit általában kiteszik a csatorna honlapjára, ez viszont valahogy nem került ki. Egy időre elérhető volt a Youtube-on, innen be is linkeltük ebbe a cikkbe, de menet közben eltávolították.
 

© Youtube / Jobbikmedia

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?