Egyéb

Renátó egyedül a hálószobában, a többiek a nappaliban bulizva tették túl magukat VV Gábor kiesésén – videó

A legtöbb villalakó látszólag hamar túltette magát VV Gábor kiesésén, a párbaj utáni bulin ugyanis hamar táncra perdült mindenki, egy játékos azonban inkább egyedül szeretett volna lenni.

 

 

 




 

A többiekkel ellentétben Renátó nem igazán volt bulizós hangulatában, őt tényleg megviselte az, hogy a legjobb villabeli barátja kiesett a játékból. Egy ideig csak a nappaliban feküdt, nézte a többieket, ám nem sokkal később már a hálószobában izolálta magát.

Ezt a „szerelme”, VV Fru is észrevette, aki hamar bement hozzá, hogy Renátó valakinek kiönthesse szívét. „Körbenézek és behányok. A Mercitől is behányok, a Mohtól is, a Danitól is, mindenkitől. Képmutatás az egész. …Most szarul esnek dolgok, le kell nyelnem, meg kell emésztenem, aztán biztos hogy jobb lesz” – mondta a lánynak, aki ezek után aranyosan megkérdezte, visszamehet-e bulizni, majd el is hagyta a hálószobát.

 

Renátónak ez rosszul esett, de mint mondta, nem haragszik a lányra, a buli után szokásosan egymás mellett aludtak el. Ezek előtt azonban a párbajgyőztes Bálint a barátaival, Danival, Robival és Mohval épp a páros kapcsolatát beszélték ki a dohányzóban. Szerintük Fru csak játszik Renátó érzéseivel, hiszen egy héttel ezelőtt még azt állította , semmi kémiát nem érez a fiú felé, mostanra pedig már „együtt vannak”, többen is látták őket csókolózni.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?