Egyéb

Gáspár Evelin egy hétköznapi hős, és sokan nem is tudnak róla

Gáspár Evelint sokan csak Győző és Bea nagyobbik lányaként látják, aki a szülei révén vált ismertté. Pedig Evelin valójában egy hétköznapi hős, aki rendszeresen segít másokon.

 

 

 




 

Nagyon kevesen tudják a Gáspár családról, hiszen ez az oldaluk ritkán szerepel a bulvárlapokban, de rendszeres véradónak számítanak. A példaértékű szokás még Gáspár Bea édesapjától indult el, és azóta nemcsak Győzőék, de Evelin és Virág is folyamatosan jártak. illetve járnak véradásra.

„Az emberek azt hiszik, hogy minket csak a külsőségek érdekelnek, pedig számunkra nagyon fontos az is, hogy segíthessünk másokon, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor lesz majd nekünk is szükségünk segítségre. Hiszek abban, hogy mindent visszakapunk, amit adunk, így fontos, hogy segítsek más embereken, ha szükségük van rá”

– nyilatkozott Evelin a Blikknek, aki legutóbb egy salgótarjáni véradáson vett részt, amit testvére, Virág egykori osztályfőnöke részére szerveztek:

„Azonnal jelentkeztem, de ezúttal irányított véradás keretein belül adtam a véremet, mivel sajnos a húgom volt osztályfőnöke daganatos betegségben szenved és folyamatos vérátömlesztésre szorul, ezért most kifejezetten neki adtam vért”.

Evelin ezelőtt májusban volt utoljára véradáson, mikor a tudomására jutott, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a véradók száma Magyarországon.

„Kaptam egy sms-t a telefonomra, mivel regisztrált véradó vagyok, hogy, ha tehetem menjek, mert egyre kevesebb a vértartalék. Akkor mesélték nekem azt is, hogy nem csak a járvány miatt, de a nyári időszakban is nagyon kevesen jelentkeznek véradásra, így különösen nehéz helyzetben van a Vérellátó. Ezért is fontos nekem, hogy rendszeresen adjak vért”

– mondta Evelin.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?