Egyéb

Jolly ezért ment vissza feleségéhez – Váratlanul szakított fiatal barátnőjével

Jolly elárulta, miért költözött vissza feleségéhez és kislányukhoz.

 

 

 

 




 

Május végén derült ki, hogy a mulatós sztárpár, Suzy és Jolly 13 éves házassága minden eddiginél kilátástalanabb mélyponton van, Tarcsi Zoltán négy hónappal korábban el is költözött a közös otthonból, de a válási papírokat nem adták be. Júliusban aztán az énekes bevallotta, a szíve már két hónapja foglalt, a 21 éves Szuperák Barbarával, a tavalyi Magyarok Világszépe verseny második helyezettjével alkot egy párt. Ezek után meglepő fordulat volt, hogy Jolly visszaköltözött Királyvári Zsuzsannához és hatéves kislányukhoz.

A negyvenéves énekes a Story magazinnak azt mondta, megpróbálkoztak a különválással, de a hétvégi hét-nyolc közös koncertjük miatt nem szakadtak el egymástól, és rájöttek, nem megy egymás nélkül. Az is gyakran előfordult, hogy a kicsi Suzy miatt otthon aludt, mert nagyon megviselte a kislánya hiánya.

suzy-es-jolly-lanya

 

 

 

 

 

– Amikor együtt voltunk, akkor is csak néhány órára találkoztunk, ami nem volt elég. Emlékszem, egyik este együtt aludtunk a kanapén, odabújt hozzám, és azt mondta: „apuci, kérlek, ne menj el, ne hagyj itt!” Ez megerősített abban, hogy a családom mellett a helyem – mesélte a hetilapnak.

Az énekes szerint van mit megbeszélniük a feleségével, mert az évek során elkövették azt a hibát, hogy nem beszélték ki a sérelmeiket, így a tüskék csak egyre gyűltek, törvényszerű volt a robbanás.  Fontos, hogy mindent kibeszéljenek, és eldöntsék, mit szeretne Suzy, és mit szeretne ő. Persze azzal is tisztában van, hogy a felesége nem biztos, hogy meg tud neki bocsátani, előfordulhat, hogy nem tud szemet hunyni az elmúlt hónapokban történtek felett.

suzy-es-jolly

Jolly azt is hangsúlyozta, hogy 19 évvel fiatalabb barátnője nem vétkes semmiben, már elköltözött a családjától, amikor találkozott Barbarával, akivel a kapcsolatukat sikerült felnőttek módjára lezárniuk. A barna szépség is azt mondta, közös megegyezéssel, szépen váltak el, még ha őt meg is lepte Jolly döntése, hisz ő semmi jelét nem látta, hogy hirtelen vége lesz a szerelmüknek.

– Az igaz, hogy most véget ért a kapcsolatunk, de azt azért nem jelenteném ki, hogy többé nem lesz köztünk semmi, ki tudja, mit hoz a jövő – fogalmazott sejtelmesen.

 

 

 

 

 

A fiatal lány ugyanakkor a Bors ma megjelent számában azt mondta, a mai napig szereti Jollyt, és ők igazából csak azt beszélték meg, hogy szünetet tartanak, az énekes ez idő alatt ment vissza a családjához, de szerinte a férfi nem fog sokáig a feleségével maradni.

– Réges-régen megromlott már a házasságuk. Nem egyszer próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, de nem sikerült. És ez most sem fog, mert ami nem működik, azt nem kell erőltetni. Jolly csak összezavarodott, azért ment vissza Suzyhoz, de közben engem szeret. Legalábbis ezt mondja, és éreztette velem közel öt hónapig – nyilatkozta a napilapnak.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?