Egyéb

Orbán Ráhelnek fontos, hogy Magyarország méltó elismerést kapjon

A magyar turizmus meghatározó szereplőit ismertette a Turizmus.com TOP50-es kiadványa. Elsőként a BDPST Koncept ügyvezetőjét, kreatív igazgatóját, Orbán Ráhelt mutatták be.

Már kilencedik alkalommal készítették el a Turizmus.com TOP50-es kiadványát. Az idei év újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosították az ágazat szereplőit, így most a kreatívipar szereplőit vették sorra.

Felidézték, hogy Orbán Ráhelt már gyerekkorától kezdve érdekelte a turizmus, tudatosan készült erre a pályára. A Corvinuson közgazdasági diplomát szerzett, majd Svájcban, a világ egyik legjobb, turizmussal foglalkozó egyetemén, a lausanne-i Ecole hôtelière MBA szakán folytatta tanulmányait. 

A lap szerint ekkor erősödött meg benne az a gondolat, amely szerint Budapest nemzetközi ismertségén kell dolgoznia, hiszen tele van olyan lehetőségekkel, amelyekre építeni lehet egy európai város márkabevezetése során. 

Fontos számomra, hogy Magyarország megkapja azt az elismerést, amit megérdemel – azáltal is, hogy az utazók vonzó turisztikai célpontként tartják számon világszerte. Ehhez a meglévő hagyományainkra, a múltunk és a jelenünk értékeire kell építenünk.


– mondta a szakember, aki  jelenleg a Magyarországon meghatározó turisztikai fejlesztésekkel foglalkozó BDPST Grouphoz tartozó BPDST Koncept ügyvezetője.

Kollégáival hotelek és éttermek márkakoncepcióján dolgoznak, történelmi múlton keresztül narratívát alkotnak, amely végigkíséri a vendéget az érkezésétől a távozásáig.

Magyarország számára kiemelten fontosak az együttműködések

A Dorothea Hotel koncepciójának megalkotása indította el a szakemberben a BDPST Koncept létrehozásának ötletét. 

Kiemelték, hogy egy olyan nemzetközi, elismert brandnek készítettek márkakoncepciót, mint a Marriott lánc.

Az ötcsillagos luxushotel várhatóan 2023 közepétől várja a Budapestre érkező turistákat.

A BDPST Koncept ügyvezetője szerint kiemelten fontosak ezek az együttműködések. Hozzátette, hogy nemzetközi brandek úgy hozzák be Magyarországra az értékesítési hátteret, hogy mindeközben meg tudják tartani és mutatni a helyi értékeket, így a magyar kultúra és identitás a szolgáltatói szektoron keresztül közvetíthető. 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?