Belföld, Hírek

24 hallgató koronavírusos, 51-en karanténban vannak a győri Széchenyi István Egyetemen

Az intézményben szigorú szabályokat hoztak, kötelező a maszk viselése és a távolságtartásra, fertőtlenítésre is nagy figyelmet fordítanak.

 

 

 




 

Már a múlt héten több hír is szólt arról, hogy koronavírusos diákokat találtak a győri Széchenyi István Egyetemen. Az Úgytudjuk.hu most megkérdezte, mi a helyzet az intézményben.

Információjuk szerint a 13 ezer hallgatóból – a keddi napi adatok alapján –

51 hallgató van karanténban. Eddig 24 hallgató koronavírus-tesztje lett pozitív.

Vannak a karanténban lévők között külföldi tanulók is, akik Magyarországra érkezve lettek

elzárásra kötelezve (vagy két negatív teszttel szabadulhattak). Közöttük nincs fertőzött.

Az egyetem igyekszik számos intézkedéssel védekezni a járványhelyzetben:

„A maszkviselés kötelező az intézmény épületeiben.

Ez alól felmentést kap, aki oktatási tevékenység kapcsán hosszasan beszél (az oktató, aki legalább 1,5 méter távolságra van a hallgatóktól); aki saját irodájában tartózkodik, és a 1,5 méteres távolságot tudja tartani a többi ott tartózkodótól; illetve aki 1,5 méteres távolság betartása mellett ételt vagy italt fogyaszt” – tudta meg a portál.

Arra törekednek, hogy a távolságtartást biztosítsák, és nagy hangsúlyt fektetnek a fertőtlenítésre is. Nem szerveznek személyes részvétellel járó rendezvényeket, és külsősök által rendezett eseményt is csak munkanapokon 17 óra, hétvégén szombaton 12 óra után tarthatók meg a mindenkor érvényes járványügyi szabályok betartásával úgy, hogy a résztvevők a nappali és a levelezős képzésben részt vevő hallgatókkal ne érintkezzenek – írják.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?