Autó, Egyéb

Átment a falon, mert összekeverte a pedálokat

A Tesla Model 3 ötcsillagos töréstesztjét sikerült megerősítenie egy pedálokat keverő autósnak.

 

 

 




 

A közelmúltban több olyan baleset történt, amiben tévesen ítélték meg a Tesla egyébként rendkívül fejlett vezetéstámogató rendszerét, az Auto Pilotot. A gyár persze ilyenkor nem győzi hangsúlyozni, hogy ne bízzuk még teljes egészében az autóra a közlekedést, mert adódhatnak váratlan szituációk. Így tett a piros Model 3 vezetője is, aki saját maga törte össze autóját.

Az eset a dél-karolinai Myrtle Beach egyik bevásárlóközpontjában történt és hatalmas szerencse, hogy nem egy parkolóházban, hanem egy sima parkolóban.

A Tesla azért fúródott bele a bevásárlóközpont oldalába, mert vezetője összekeverte a gáz- és fékpedálokat. Az elektromos autó robbanékonysága (kevesebb mint 3 másodperces 100-as sprintet is tud) pedig egy ilyen kisebb parkolón át hamar repítette a falig a Model 3-at.

A mentők gond nélkül emelték ki a járműből a vezetőt, akin egy karcolás sem esett. Szerencsére a boltban és az autó közelében sem tartózkodott senki, így csak a fal és az autó bánta a tévedést.

A Model 3-as váza nagy szilárdságú alumínium és acél keverékéből áll, nem mellesleg 5 csillagos minősítést kapott az amerikai NHTSA szigorú töréstesztjén.

 

 

 

Átment a falon, mert összekeverte a pedálokat 2

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?