Celeb / Híresség

Óriási ajándékot kapott szüleitől Gáspár Virág

Gáspár Győző az országban először, még a Győzike show idején engedte meg, hogy egy stáb bekamerázza az otthonát, és a nézők szeme előtt éljék az életüket.A sárga falú villát, benne a már ikonikussá vált szobákat és díszleteket, mondhatni az egész ország megismerte.

 

 

 




 

Mint a Blikk megtudta, a hely azonban kellemetlen emlékként maradt meg Győzőnek és családjának, így évek óta próbálkoznak az eladásával.

„Már hét vagy nyolc éve nem laktunk ott. Azóta hol volt bérlő, hol nem, tulajdonképpen nem volt mindig lakatlan az épület, de az utóbbi években azért már üresen állt. Mióta elköltöztünk, néhányszor visszamentünk oda, de megmondom őszintén, már nem szerettem azt a házat…” – mesélte a Blikknek Győzike, aki hozzátette, már emlékezni sem szeretne azokra az időkre. Azt is elárulta, kié lesz a belőle befolyó pénz:

Az évek alatt sok érdeklődő volt, de komoly vevő kevés, ám nemrég így is elkelt. Virágé a pénz, már csak ezért sem mondanám el a pontos összeget, de annyit igen, hogy nagyon áron alul ment el. De már ez sem érdekel…”

 

 

 

 

forrás: blikkruzs.blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?