Belföld, Hírek

A Jobbik nem szavazza meg a „felhatalmazási” törvényt

Nemmel szavaz a kormánynak határozatlan idejű felhatalmazást adó törvényjavaslatra a Jobbik – jelentette be Jakab Péter pártelnök, frakcióvezető hétfői online sajtótájékoztatóján.

 

 

 

 




 

Az ellenzéki politikus szerint nincs vita abban, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, „a kérdés csak az, mennyi időre kapjon felhatalmazást Orbán Viktor ahhoz, hogy parlament nélkül, rendeleti úton kormányozhasson”.

Emlékeztetett arra: korábbi veszélyhelyzeteknél 2-3 havi felhatalmazást adott a kormánynak a törvényhozás, amit indokolt esetben meghosszabbított.

Orbán Viktornak azonban ez nem elég; ő azt mondja, hogy egészen addig szeretne rendeleti úton, parlament nélkül kormányozni, vagyis egészen addig szeretné fenntartani a veszélyhelyzetet, amíg a kedve tartja – fogalmazott Jakab Péter. Úgy folytatta: ha egy évig, akkor egy évig, ha tíz évig, akkor tíz évig. Addig sem kell összehívni a parlamentet, viszont lehet korlátozni a lakosságot, lehet korlátozni a tulajdonszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, sőt, még választást sem kell tartani – értékelt.

Jakab Péter szerint a kérdés „brutálisan egyszerű”: indokolt-e „élethosszig tartó felhatalmazást adni” Orbán Viktornak a rendeleti kormányzásra. Szerinte erre demokráciában nem a válasz.

 

 




 

Jakab Péter RENDKÍVÜLI online tájékoztatója

Mit is akar elérni Orbán Viktor a felhatalmazási törvénnyel? Érdekel, mit gondol róla a Jobbik? Jakab Péter elmondja ebben a videóban! 👇👇

Közzétette: Jobbik Magyarországért Mozgalom – 2020. március 23., hétfő

Mi nem a demokráciát, hanem a járványt szeretnénk felszámolni. Ehhez pedig nem korlátlan hatalomra van szükség korlátlan ideig, hanem védőfelszerelésekre, tesztre, szűrésre, maszkokra, kijárási tilalomra vagy éppen anyagi segítségre a bajba jutott családok számára – mondta a Jobbik elnöke.

Azt mondta, úgy tűnik, hogy Magyarország kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni.

Ami most történik Magyarországon, az – történelemtanárként is mondom – nem más, mint közönséges államcsíny – jelentette ki a Jobbik vezetője, hozzátéve, erre felelős politikus nem mondhat igent.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?