Celeb / Híresség

Amit Soma Mamagésa mondott az idősekről és a járványról, attól a stúdió is elnémult

Még csak hasonlót sem állított eddig senki.

 

 

 

 




 

Soma Mamagésa a Mokka vendége volt, ahol az ő véleményét is kikérték a jelenlegi helyzetről, amire elmondta, hogy olyan, mintha a karácsony és a háború ötvöződne egyszerre. Úgy véli egy „egy fantasztikus értékrend átrendeződésnek” vagyunk szemtanúi.

„A fenntartható fejlődés az eddig volt fenntartható, és mint egy szülés, ez is fájdalmas, de megszületik valami új, és abszolút hiszek abban, hogy olyan új fog megszületni, ami nekünk embereknek és földanyának is jobb lesz” – mondta.

Szerinte az állampolgárok szervezetét a félelem gyengíti le, mert ijesztgetik őket, és emiatt betegszenek meg, meg attól, hogy az idős emberek nincsenek a szeretteik körében.

„Nagyon fontos az együttérzés: én például most megyek le az anyukámért, és hozzuk fel vidékre, nyolcvanadik éves, nem hagyjuk sem kórházban, sem otthon. Tudom jól, hogy sok idős ember most nem a vírustól betegszik meg, hanem hogy nincs a szerettei körében. Tudom, hogy az is az egyik hozzáállás, hogy ne menj az idős ember közelébe, de ilyen alapon minden joghurtot meg vajat, meg mindent, amit a boltból veszünk, fertőtlenítenünk kell, mert valaki megfogta” – fejtette ki Soma.

 





 

 

Ettől függetlenül lehetőleg mindenki próbálja meg követni a szakemberek tanácsait, és inkább otthon, biztonságban, az érintkezést kerülve vészelje át a járvány időszakát!

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?