Celeb / Híresség

Nagy bajban van: eljárást indított a rendőrség Demcsák Zsuzsa ellen

A hatóságok hivatalból indítottak eljárást a jogtalanul volán mögé ülő műsorvezető ellen – olvasható a Ripost legfrissebb számában.

 

 

 

 




 

Ahogy arról korábban a Blikk is beszámolt, Demcsák Zsuzsa jogosítványát ittas vezetés miatt júniusban három évre vették el. Alig néhány hónappal később, novemberben viszont a Bors egyik szemfüles olvasója rögzítette, amint a 41 éves egykori műsorvezető az egyik budai bevásárlóközpont parkolójában volán mögé ült, majd elhajtott. Akkor azonban még úgy tűnt, mivel senki nem tett ellene feljelentést, megúszhatja az esetet, azaz csak megrovást kap majd.

Ám a Ripost most megtudta: a rendőrség nemrégiben hivatalból eljárást indított Demcsák Zsuzsa ellen. Az esettel kapcsolatban egy közlekedési szakjogász is megszólalt: elmondta, hacsak Demcsák Zsuzsa nem tudja bizonyítani, hogy élet-halál kérdése volt, hogy jogosítvány nélkül vezessen, „egészen biztos, hogy újabb egy évre eltiltják majd a vezetéstől, de az sem kizárt, hogy 20 nap elzárásra ítélik” – nyilatkozta a szakértő.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?