Celeb / Híresség

Így búcsúztak Terry Blacktől – Fotók a szertartásról

Budapest – Pontosan délután négy órakor a Krisztus Keresztje Keresztény Egyház Szentháromság Ókatolikus kápolnájában vette kezdetét Terry Black, azaz Rácz Károly (†71) búcsúztatója.

 

 

 

 

 




 

Az alig ötven fős pici helyiségben nevelőapjuk fotóival szemben zokogva ült Danika (18) és Fanni (14). A régi családi barát, Anettka szintén könnyeit törölgetve próbálta vigasztalni Danit, a kislányt pedig Mónika, a gyámjuk támogatta. A hat tagú cigány zenekar Terry Black kedves barátjának, Harangozó Terinek a legismertebb nótáját húzta. Több ismert arc is feltűnt, az első sorban foglalt helyet Bangó Marika, Urbán Erika színésznő, és Tilinger Attila énekes-műsorvezető. Terry Balck pedig a síron túlról szólt a gyermekeihez, ugyanis mint azt a Blikk korábban már megírta, kilenc személynek már egy évvel ezelőtt megírta a búcsúlevelet. 

Danika helyezte az oltárra az apja hamvait tartalmazó urnát.

 

 




 

 

Ima is elhangzott, ahogy a művész kérte végrendeletében / Fotó: Fuszek Gábor

Gyerekei, Fanni és Dani / Fotó: Fuszek Gábor

Cigányzene is felcsendült, ahogy akarta / Fotó: Fuszek Gábor

 

 

 

 




 

 

 

 

Több ismerős arc is feltűnt, az első sorban foglalt helyet Bangó Marika, Urbán Erika színésznő, és Tilinger Attila énekes-műsorvezető / Fotó: Fuszek Gábor

Terry Black fotója a szertartáson / Fotó: Fuszek Gábor

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?