Étel/Recept

10 extrém ízű csoki, amit muszáj megkóstolnod

Ha elég bátor vagy és ki mersz lépni a komfortzónádból, kóstold meg például az algás, a sörös és/vagy a halas csokit!

 

 

 

Ha Gombóc Artúrt megkérdeznénk, hogy melyik a kedvenc csokija, napestig tudná sorolni, de szerintem még neki se jutnának eszébe olyan extrém ízkombinációk, mint Jozef Zotter-nek, aki mindent (is) beletesz a csokiba, a ketchup-tól a halcsonton át az algáig. Tudom, tudom, ezek elég szörnyen hangzanak, ha csak úgy külön ennénk a csokihoz, nem pedig elrejtve a csokiba, pedig tényleg vannak olyan extrém kombinációk, amelyek kiállták az idők próbáját, a polcon maradhattak és nem a csoki-temetőben végezték.

Pár hete Ausztriában jártam a Zotter csokigyárban, ahol kb. 500 különböző csokit gyártanak, amelyből akár 300-at is megkóstolhatunk – persze csak, ha bírunk – a gyárlátogatás során. Miután végig ettem az egész gyártási folyamatot a pörkölt kakaóbabtól a kakaómasszán át a drazsékig, nem tudtam ellenállni a shop kínálatának és beszereztem 10 igazán extrémnek tűnő kézzel mártott csokit, hogy itthon, egy kis társasággal együtt végig kóstoljuk.

Persze nem volt könnyű dolgom, mert a Zotter kínálatában szinte csak meglepő kombinációk vannak, de szerintem sikerült „durva” dolgokat hazahoznom. Bevallom, volt olyan, amelyet félve kóstoltam meg.


1. Ananász-karamell-alga

A kóstolást egy könnyebb darabbal, az ananászos-karamellás-algás csokival kezdtük, hiszen ebben csak az alga az, amelyet nem szoktunk csokiban enni, de smoothie-ba rendszeresen teszem, és a sushiból sem hiányozhat. Első harapásra egy kiegyensúlyozott csoki hatását keltette, nem túl édes a karamelltől, mert az ananász enyhe savanyúsága kompenzálja.

A benne lévő vörösalga alapból az édes, de mivel a gyártás során meg is karamellizálják, ezért ez az édes, ami ropog a fogunk alatt. Talán a legvégén érződik egy enyhe tengeríz. A rétegek szépen elkülönülnek, az étcsoki bevonó pedig egy külső roppanósságot ad a csokinak.

2. Whisky-bacon

A whisky-bacon kombótól egy kicsit tartottam, mert egyrészt nem szeretem a whiskyt, másrészt a bacon és a csoki nekem a két véglet. Ezen előzmények után azonban kellemes meglepetés volt a lágy, krémes csoki, amelyet roppanós bevonattal ölel körbe.

A whisky alkoholos lehelete csupán enyhén jelenik meg az ízekben, a bacon, pedig amitől eléggé tartottam ízében nem dominál, inkább csak roppanósságot ad a csoki lágyságához, amelytől lesz egy kis kontrasztot az egész kompozícióban. Ráadásul a malacokat a Zotter a saját bio farmján neveli, tehát még ez az összetevő is fenntartható, organikus gazdálkodásból származik.

3. Citrom-gyömbér

A citrom-gyömbér klasszikus kombináció megfázásos időszakra, de nem csak a teánál, hanem a csokinál is tökéletes ez az ízkombináció. Első harapásnál már gyönyörűen látszik a 2 réteg: 70%-os csokikrém alul és a citromos-gyömbéres-mézes réteg felül, no meg az étcsoki bevonó is szépen kivehető.

Ízében azonnal a karácsonyt hozta nekem, mert az első asszociációm a citromos zselés-szaloncukor volt, amit imádok, de sajnos már nem sok helyen lehet kapni jó minőségűt belőle. A citrom felfrissít az érzékeket, a gyömbérnek az enyhe csípősségét pedig jól ellensúlyozza a csoki réteg.

4. Ribizli-chili

Először az édes, aztán a savanyú, majd a legvégén az enyhe csípős íz önti el a szánkat, amikor beleharapunk a ribizlis-chilis csokiba. Összességében savanykásan fanyar, de maximálisan élvezhető, kiegyensúlyozott ízvilág.

Aki nem rajong az édes ízekért annak tökéletes választás. És kellemesen roppanós az étcsoki bevonat rajta!

5. Sör

Egy újabb alkoholos csoki, nevesült a sörös csoki következett a sorban, amelyben a barna sör testesebb ízvilág jelenik meg, de jól kiegyensúlyozza a csoki édessége, illetve az ehhez a kreációhoz társított tejcsokis bevonó.

Ízében megjelenik a malátás, alkoholos íz, ami nem véletlen, hiszen IPA sör az alapja, amelyet Salzburgban gyártanak.

6. Sajt-dió-mazsola

A dió és a mazsola teljesen jól illik a csokihoz, de hogy miért kerül bele a sajt? – kb. ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a sajtos-diós-mazsolás csoki különlegességet. No meg a beugrott gyermekkorom mesesajtja (tudjátok, a csokis kockasajt – ami leírva is borzasztó), amit finoman szólva sem kedveltem. Ezen percepciók után kellemes volt a kóstolás élménye, mert a dió az, ami leginkább dominál ízében, amely apróra van darálva, ugyan úgy, mint a mazsola is. (pedig reménykedtem benne, hogy az egészben lesz, mert azt imádom).

A sajt nem érződik az ízében, mert a szomszéd öko-gazdaságból származó lágy sajt a tejcsoki bevonóban kapott helyett. Ami még feltűnt, hogy a többi csokoládéhoz képest jóval keményebb állagú, szinte roppanós. A dió szerelmeseinek kötelező kóstolni való!


7. Hal-kókusz-málna

Ettől igazán féltem, főleg azok után, hogy a gyárban szemügyre is vettem a halcsontvázakat, amelyek belekerülnek ebbe a halas-kókuszos-málnás csokiba. Ahogy beleharaptam, hál’ istennek nem egy halkonzerv, hanem a fehér csoki édessége köszönt vissza, amelyet a málna savanyúsága húz egy kicsit, de ettől még nagyon édes az egész alkotás.

Azt viszont nem igazán tudtam eldönteni, hogy a kókusz darabok vagy a halcsontok ropognak a fogam alatt.

8. Tökmag-marcipán

Egyik kedvencem a kombináció tökmagos-marcipános lett. A marcipán édessége nem megy el émelygősbe, így csodálatosan élvezhető ez a csoki. Ráadásul, nem csak tökmagolaj van benne ami a szép zöld színét adja, hanem a tökmag darabok is, a tökmagos nugátkrémben, amitől textúrája lesz a csokinak.

Az egészet pedig az tejbevonó teszi teljessé. Csak szeretni lehet.

 

 

 

 

 

 

9. Vegán málna

A vegán életmódot folytatók sem maradhatnak ki a Zotter csokijaiból, van is bőven vegán csokoládé a választékban. Ez a vegán málnás csoki kissé fanyar, de igazi málna íz kényeztet, ami tökéletes összhangba kerül a csoki alapját adó kókusz krémmel és kakaóvajjal. A végén a friss málna íze és egy enyhe citromos érzet marad a szájban.

Az előzőkkel ellentétben, ez nem több rétegű csoki, csupán egy homogén darabból áll, ami csodálatosan roppan, ahogy beleharapunk. Dupla csomagolása miatt olyan, mint egy könyv, romantikus regény olvasáshoz tökéletes választás.

10. Cukormentes tejcsoki

Nem csak vegán, de cukormentes is lehet egy csoki, ami ráadásul a megszokottak ellentétben nem ét, hanem tejcsoki. Először picit keserű, de ahogy elkezd olvadni, finom sűrű csokis masszával vonja be az egész szánkat.

Az utóízében kissé fanyar, keserű. Az összetétele miatt azonban sokkal jobban olvad, krémesebb mint egy klasszikus étcsoki, ezért egy kocka is elég, hogy az egész szánkat betöltse az isteni nugátos csokis íz.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?