Celeb / Híresség

Kitálalt Gáspár Bea! Hihetetlen, amit meg mert tenni vele a férje

Erre tényleg nehéz szavakat találni.

 

 

 

 

Nagyot fordult a világ Gáspár Beával. Hol van már az az idő, amikor egyszerűen Győzike feleségeként beszéltek róla az emberek. Ma tízből legalább kilenc embernek a gasztronómia ugrik be Bea nevét hallva, köszönhetően annak, hogy megnyerte a Konyhafőnök című vetélkedőt, s azóta vacsorákat is rendez. Most újabb mérföldkőhöz érkezett a már saját jogon híres Gáspár Bea: szakácskönyvet ad ki. Ennek fotózásán derült ki, hogy évtizedekkel ezelőtt annyira messze volt attól, hogy jó szakácsnak nevezzék, mint Makó Jeruzsálemtől. Nagyon durva a történet, amit felidézett.

 

 

„Hogy főztem, amikor huszonöt évvel ezelőtt elkezdtük a közös életünket Győzivel? Hát leginkább sehogy! Késztetést sem éreztem arra, hogy a konyhában álljak és amolyan rendes asszonyként kiszolgáljam az uramat. Anyukám és főleg az anyósom egyfolytában a nyakamra jártak. Ezt így, ezt úgy csináld! Jött az ukáz mindkét oldalról, mert nem akarták, hogy náluk kosztoljunk, én pedig kénytelen voltam főzni. Iszonyúan nehezen ment… Még a teavizet is képes voltam elrontani, Győző pedig folyamatosan kritizált, amivel persze halálra idegesített. Amíg élek, emlékezni fogok arra a napra, amikor borsólevessel próbálkoztam, ő pedig látva az eredményt, egyszerűen lábosostól vágta ki az udvarra” – idézte fel a Ripostnak a hihetetlen történetet Bea.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?