Belföld, Hírek

Orbán remegő térdekkel várhatja a december 8.-át – Elképesztő bejelentést tette a gigatüntetés szervezői

Gigatüntetés szerveződik Orbánék ellen.

 

 

 

 

Nemrégiben a parlamentben is elfogadták az új túlóraszabályozási tervezetet, melyet ellenzéki politikusok és a szakszervezetek is egyaránt csak rabszolgatörvénynek neveznek. A Kósa Lajos képviselő által egyéni képviselői indítványként benyújtott javaslat – melynek jelentősége, hogy a kormány így kikerülheti a kötelező egyeztetési fórumokat – lényege, hogy a jövőben a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása alapján lehetővé tennék a dolgozók évi 400 órányi túlóráztatását.

 

 

 

 

 

Természetesen mint ahogyan arról a legtöbb portál is beszámolt a szakszervezetek próbáltak finomítani a javaslaton, azonban a legnagyobb szakszervezetei tömörülés elnöke Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke, miután a hétfői tárgyalási forduló után nemhogy finomodott volna a szabályozás, hanem a szakszervezeti vezető szerint inkább visszalépés történt ezért bejelentette, hogy december 8-án 11 órakor a Jászai Mari téren fognak gyülekezni és egy hatalmas tömegmegmozdulással kívánják a kormányt jobb belátásra bírni.

 

 

 

 

A demonstráció pedig az előjelek szerint az egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulássá nőheti ki magát, ugyanis a bejelentés után nem sokkal a Pedagógusok is bejelentették: csatlakoznak a demonstrációhoz.

„A PSZ szolidáris mindazokkal, akiket hátrányosan érint a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása. Az elrendelhető akár évi 400 órányi többletmunkát, a munkaidőkeret megemelését, a túlórák kifizetésének elhúzódását elfogadhatatlannak tartja a PSZ, ezért tiltakozásképp részt vesz a demonstráción”

– írták keddi közleményükben.

Szombaton 11-kor gyülekeznek a tüntetők a Jászai Mari téren, ahonnan a Nyugati pályaudvar felé vonulnak, majd a demonstráció érdemi része a Kossuth téren lesz.

 

 

 

 

forrás: balramagyar.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?