Celeb / Híresség

Kemény időszakon megy át Gáspár Evelin: bár a büntetést megúszta, a párkapcsolata tönkrement

Budapest — Megszületett a döntés a Fővárosi Ítélőtáblán Gáspár Evelin (24) ügyében.

 

 

 

Pénteken tárgyalta a bíróság harmadfokon azt az ügyet, amelyben azzal vádolták Gáspár Győző (44) lányát, hogy még 2016-ban a BMW-jén található rendszámhoz, valamint az autó irataihoz a hatóság megkerülésével jutott hozzá. Most lezárult az ügy, és bár az ügyészség súlyosbítást kért, a bírói tanács helybenhagyta a másodfokú ítéletet: két év próbára bocsátották Evelint.

– Végre győzött az igazság. Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem tudtam, hogy a rendszámmal és a papírokkal valami nem stimmel. Végre lezárult ez a procedúra, ami két éve tart. Az biztos, hogy két évig, de utána sem fogok semmi törvénybe ütközőt tenni – mesélte lapunknak Evelin fellélegezve a döntés után. Mint kiderült, nem is jöhetett volna jobbkor a kedvező ítélet, ugyanis nagyon kemény időszakon megy át a fiatal lány.

 

 

– Kevesen tudják, hogy két évig volt egy párom, együtt is éltünk a lakásomban. Sokszor megalázott, és már abban sem vagyok biztos, hogy valaha igazán szeretett. Nemrég eldöntöttem, hogy szakítok vele. A tárgyalásról egyből megyek haza, segítek összepakolni a cuccait. Elég volt a rengeteg bántásból – mondta elkeseredve Evelin, aki máris a jövőbe tekint.

– Én csak arra vágyom, hogy valaki végre azért szeressen, amilyen vagyok. Nem tagadom, most nagyon mélyen vagyok, úgy érzem, hogy kiégtem, de innen lehet felállni, és bizonyítani – mondta Evelin.

Mint korábban megírtuk, Evelint két éve egy közúti ellenőrzésen állították meg, ekkor derült ki, hogy a rendszám, a forgalmi engedély, valamint a biztosítás egy másik autóhoz tartozik. Evelinnek egyik barátja, a másodrendű vádlott adta át a rendszámtáblát, valamint az iratokat. Másodfokon közokirat-hamisítás, valamint egyedi azonosítójel meghamisítása miatt két év próbaidőre bocsátották. Ez lett most jogerős.

Mi az a próbára bocsátás?

Evelin ügyvédje, dr. Szilágyi Roland elárulta lapunknak, mennyire elégedettek a döntéssel. – Méltányos ítélet született. A próbára bocsátás kedvező döntés, ugyanis így ügyfelem nem számít büntetett előéletűnek. Ha két éven belül bármilyen törvénysértést követne el, akkor azért is, valamint a mostani bűntett miatt is büntetésre számíthat – mondta lapunknak a jogi képviselő.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?