Egyéb

14 árulkodó jel, amitől szavak nélkül is megtudod, mi történik a párkapcsolatodban.

 
 
Vannak kapcsolatok, melyek félénk pillantásokkal és szégyenlős kísérletekkel kezdődnek. De előfordul az is, hogy egy pár még egy éve sincs együtt, az egyik fél mégis távolságot tart és nem néz a másik szemébe.
A testbeszéd megfejtésével segítünk, hogy szavak nélkül is megtudhasd, mi történik a párkapcsolatodban.
 
 
Minden rendben, kedvelitek egymást

Észreveszed, hogy a partnered tekintete találkozik a tiéddel és egy kicsit tovább szemeztek. Ha ez egy idő után megismétlődik, biztos lehetsz benne, hogy tetszel a másiknak.

Ha egy beszélgetés vagy séta közben a párod a testével feléd fordul, az egyértelmű jele az irántad való érdeklődésének. Keresztbe tett lábai is feléd fognak mutatni.

 
 
 
 
Ha egy nőnek pozitív érzései vannak a férfi iránt, tudat alatt végig megpróbál kissé a férfi felé hajolni, miközben a hátát egyenesen tartja, hogy jobban nézzen ki.

 
A férfiak ugyanebben a helyzetben erősebbnek és nagyobbnak próbálnak meg látszani. Kihúzzák magukat, kezüket csípőre teszik, beszélgetés alatt gyakran a kezüket a falnak támasztják a nő vállának magasságában, hogy beférkőzzenek a személyes terébe.

 
 
 
Ha észreveszed, hogy a kezeitek véletlenül többször is egymáshoz érnek, biztos lehetsz benne, hogy nagy a vonzalom köztetek.

Felfigyelhetsz arra, hogy amikor a másik mond egy viccet, utána rád néz és várja a reakciódat. Ez nyilvánvaló jele annak, hogy tetszel neki, máskülönben miért akarna előtted jó fejnek tűnni?

A fiúk általában 5-6 éves koruk körül abbahagyják a fülig érő szájjal való vigyorgást. Ha azt látod a partnereden, hogy hollywoodi mosolyt ereszt el, a pszichológusok szerint tudhatod, hogy valóban boldog.

Ha arra leszel figyelmes, hogy a másik ugyanazokat a gesztusokat és hanglejtéseket kezdi el használni mint te, nem azt jelenti, hogy lett egy új rajongód vagy éppen gúnyolni akar. Ilyenkor tudat alatt lemásolja a viselkedésedet.
Valami nem működik, beszélnetek kell

 
 
 
Folyamatosan próbálsz mondani valamit a párodnak, de sosem megfelelő a pillanat. A teste elfordul tőled, nem néz a szemedbe, próbál távolságot tartani. Ezek egyértelmű jelei a problémáknak és az ellenszenvnek.

Amikor a párod próbálja kerülni az intimitást, csókjai gyorsak és formálisak, mikor elalszik, magzat pózban fekszik neked hátat fordítva. Ezekből tudhatod, hogy a kapcsolatodban komoly gondok vannak.

Ha minden viccedet hamis és feszült mosollyal fogadja, kezdeményezéseidért nem lelkesedik, azt jelenti, nem érdekled a párodat. Ne pazarold rá az idődet!

 
 
 
 
A test lezárása beszélgetés alatt, pl. keresztbe tett karokkal vagy lábakkal, okot adhat arra, hogy elgondolkodj, vajon minden rendben van-e kettőtökkel. Ha a párod folyton lefelé néz, hangja egysíkú és kimért, érdemes odafigyelned!

 
Akkor is jól teszed, ha elgondolkodsz a kapcsolatotokon, ha a párod az alapvető udvariassági szabályokat sem tartja be veled szemben, pl. nem enged előre az ajtóban. Nőknél ez általában abban nyilvánul meg, hogy folyton a telefonon lógnak. Ilyenkor a férfi biztos lehet benne, hogy már nem ő a párja számára a legfontosabb.
Ha séta közben lemaradsz, a párod pedig nem vár meg, de még csak hátra sem néz, hogy hol vagy, szintén azt jelzi, hogy a kapcsolatotok hanyatlásnak indult.

 
Akik szeretik egymást, azok kimutatják a törődésüket egymás felé. Ha ahelyett, hogy a párod egyszerűen megigazítaná a ruhádat vagy a hajadat, inkább szól, hogy rendetlenül nézel ki, gondolkodj el, vajon még mindig harmonikus-e a kapcsolatotok.
A fentebb felsorolt dolgok természetesen nem törvényszerűek és nem érvényesek mindenkire nézve egyformán. Csupán jelei lehetnek a kapcsolat egyensúlyának felborulására. Fontos észrevenned őket, hogy még időben helyrehozasd a dolgokat!
 
 
 

forrás

 



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?