Belföld, Hírek

Díszpolgár lett Kásler Miklós.

 
Nyugat.hu számolt be róla, hogy a Vas Megyei Közgyűlés nem várt – és nem is annyira indokolt – ajándékkal lepte meg az emberierőforrás-minisztert.
A testület eddig még sosem ítélt oda díszpolgári címet, de most végre eljött az idő, és rögtön úgy gondolták, hogy valami keménnyel indítanak, mint a legmenőbb rockzenekarok a turnézáró arénakoncerten, vagy a legéletuntabb alkeszek este a kocsmában (hogy a kedves képviselőkre melyik illik, mindenki döntse el maga):
Kásler Miklós a Hosszúperesztegen rendezett Megyenapon vehette át a megtisztelő címet.
A miniszter a hivatalos indoklás szerint „orvosi hivatáshoz méltó életpályája, nemzetközileg is elismert tudományos munkássága, és Vas megye jó hírnevének öregbítése érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként” érdemelte ki a kitüntetést.
 

 
 
A portál azonban rámutat, hogy
a Budapesten született Káslernek annyi köze van Vas megyéhez, hogy édesanyja Sárváron született, illetve ő maga is ott járt általános iskolába és gimnáziumba.
 
 

A Fidesz jól megszórta kitüntetésekkel leghűbb szolgálóit – Az NVB volt elnökének is jutott

Kásler Miklós, Gulyás Gergely és Rétvári Bence pénteken adta át az augusztus 20-ai nemzeti ünnep kapcsán minden évben kiosztott állami kitüntetéseket. Az idei mezőny elég erősre sikerült: az állami pénzekkel degeszre tömött Mága Zoltán mellett például a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) volt vezetője is kiérdemelt egy csontot.


 
 
forrás: alfahir.hu
 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?